Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)
(FIATALEMBER) szeretem én se a férfinépet, se az asszonynemet, és semmi efféle macskatermészetű emberkancákat." Hány esztendő van mögötte, hetvenöt esztendő van mögötte, és sose szeretett senkit, mint kiderült. Csak őt szerették, mint kiderült. Azt mondja, zöldfülű vagy te még a tizenhét éveddel, majd később eszedre térsz. A fontos, hogy megnézd, fel van-e mosva rendesen a padló. Miféle padló, nagyanyó, mikor még azt sem tudom, hol lakik, a csirketelepre meg csak igazolvánnyal lehet belépni, mindenféle gyanús alakok járkálnak, csórják a tyúkokat. Kizárólag belépési engedéllyel. Marina, mi a becses vezeték-, kereszt- és apai neve? Szemszáma? Elég lenne a vezetékneve is. Nagyszerű lakást utaltak ki nekem egy távoli kerületben, tizenhat négyzetméter, távoli mennyország. Nagyanyó, ez itt a menyasszonyom, hogy hívják, és honnan hozzák. Egy szakközép utolsó éves tanulója vagyok, ezt már igazán tudhatnák. Kitüntetéses diploma. És menyasszony. Marina Té. Csajkán száguldunk az anyakönyvi hivatalba. Minden, mi ábránd volt — megvalósult. Minden, mi megvalósult — ábránd volt. Nem. Kezdem elölről. Az élet elölről kezdődik. Ma ilyen és ilyen nap van, vár az új élet. Minden hétfőn új életet kezd. Milyen megfeszített ütemben dolgoznak a gyári munkások! Micsoda megfeszített erővel! Csak úgy forr a kezük alatt a munka, csak úgy forr az egész műhely. Riporterünk a KTMZ üzemegységből jelentkezik. Öné a szó, Té mérnök elvtárs! Khm, khm. Szavunkat adtuk, és azt teljesítjük meg túlteljesítjük. Tömören ez a dolog lényege, nem pedig a puszta szó. A puszta tények, nem pedig a puszta szó. Köszönöm, és ezennel végére értünk a város kimagasló embereit bemutató sorozatunknak. Még egyszer köszönöm, holnap újra eljövünk filmezni önt. Ön megérdemli. Tizenhét részben. Munka hadának a lépése dobog. Állj. (Etgondolkodik. ) Indít! Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. A csodálatos megjelenésű fiatalember kilépett a boltból, hóna alá szorítva a bizományi részlegben az imént vásárolt „Lobogó" típusú magnetofonját, amilyet ma már senki sem gyárt. A fiatalember csak vitte a magnót, amikor a nedves tócsák... váltak... az égboltot tükrözték... az égbolt a csodálatos... varázslatos tócsákban tükröződött. Na hogy lehetne ezt mondani. Mit is mondjak én e búcsúpercben... Vágyakozva borul ránk az este... Esteledett, Isten veled... Nem, állj. (Megnyomja a 10
