Novkovic, Milica: Kőpárna. Színmű két felvonásban - Drámák baráti országokból 8. (Budapest, 1984)

/S IMA NA/

KRUNA SIMANA

KRUNA

«

mondod, a vér, A vér amennyire összetart,

annyira szét is választhatja az embereket. Mikor hogy. Inkább hallgass hát, és becsüld meg azt az embert.

Majd Írnak, meglásd. Talán csak sok a dolguk, tudod milyenek a gyerekek.

Nézem ezeket a mi embereinket, milyen kutyák,

és félek,,. Uramisten, odaég a kenyerem. /Simana is elmegy. Kruna egyedül marad. Leül és folytatja az evést. Alig nyeli le az első

falatot, bejön Krsman, odamegy hozzá, elveszi előle a kenyeret és a sarokba ha.1it.ia, Kruna fölkel, megremeg, rosszullét környékezi. Meggörnyed és a szájából folyik a nyál, Krsman odalép hozzá és hanyagul a homlokára teszi a kezét. Amikor elereszti. Kruna fölegyenesedik.

és egyenesen Krsman szemébe néz, Krsman megáll előtte és reszket./

Te nem is tudod, mennyire szereted... De ha nem akarod, hát hagyd elmenni. Messzire nem mehet, csak ide a hegy mögé, Osojéba. Te meg, ha osztozkodásra kerül a sor, ne kérj földet, nem kell az neked, hanem kérd a lovat. A szél meghajlítja a tölgyfa ágait is. Hogy éjjel, vak sötétben, amikor mindenki alszik és nem látszik semmi, fölülj a lóra és elmenj utána

69