Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
MASETTO - Na, jó, húzódjatok hátrébb fiúk. DON - De ne túl messzire, mert az a dühös lókötő ellátja a bajomat. MASETTO — Azért csak odébb, még odébb, ne félj, elbánunk vele. DON — Ó, hogy az a... MASETTO - Szóval azt mondog, torkig vagy már azzal a szoknyapecérrel? Megelégelted a tisztiszolgaságot? DON - Mindent, el se tudod képzelni, mennyire. MASETTO - Hidegvér, kezdetnek, gondolom, szétverjük a pofáját, csak hogy még szebb fiú legyen. DON — Úgy van, hogy ne sürgölődjön többé a jegyesed körül. MASETTO - Nono, ebben az ügyben lassabban a testtel. DON - Ugyan, miért? Nevess, testvér! Hidd el, csak te vagy annak a lánynak minden gondolatain mondom neked, akármi legyek, ha nem adja ki hamar az útját. MASETTO — Azért minden esetre összetöröm a csontjait. DON - De ha mondom, hogy kár lenne, úgyis hoppon marad. MASETTO - Akkor is megkapja, ami jár neki. DON - Tőled? MASETTO - Hát? DON — így, puszta kézzel? MASETTO - Nem, furkósbottal. DON - Értem, mutasd. MASETTO - A cinkosa vagy, próbáljam ki terajtad? DON — Nem vagyok a cinkosa. MASETTO - Ne hazudj. DON - Mondom. MASETTO - Bizonyítsd be. DON — Nesze. Nesze. (Don kikapja a botot, ütlegelni kezdi Masettót, most már a saját hangján szitkozódva. Bizonyos távolságban Leppo szóval tartja Zerlinát.) ZER LINA-Akarom is, nem is, akarom is, nem is. LEPPO - Hohó, de biztos vagy magadban. ZERLINA - Fölvetted a nagyobb úr gúnyáját, te pojáca. LEPPO — ő vette föl az enyémet. ZERLINA — Aztán minek, örökké a bolondját járod? 41
