Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
LEPPO - Igen. Ne légy annyira féltékeny. MASETTO - Az még nem tilos. LEPPO - Én segíteni szeretnék. Mi, egyszerű' enberek, tartsunk össze. (Zerlina és Don) DON — Zerlinácska, oly igen bájos vagy és oly igen szomorú. ZERLINA - Összevesztem a párommal. DON - Hogy is lehet veled veszekedni? ZERLINA - Igazán, olyan különösen viselkedett. DON — Bajban van? ZERLINA — Olyan, mintha félne. DON — És még soha nem volt ilyen, igaz? ZERLINA — Honnét tudja? DON - Halottam, hogy heveskedett, de én becsülöm merészségét, magam is is gyakran élek vele a munkámban, viszont nagyon félek a rémült emberektől, mert olyankor különféle csúnya dolgokat művelnek. ZERLINA — És ki mondta, hogy ő rémült? Ja, persze, én mondtam. De kicsoda maga egyáltalán? Fogalmam sincs. Mitől vagyok egyszeriben ilyen bizalmas magához? DON - Én hol politikával foglalkozom, hol meg zenével. ZERLINA — De maga mit csinál, neki semmi rosszat, úgy-e? Ez az én dolgom. DON - Hacsak nem lesz nagyon rossz hozzád. (Nico és Masetto) MASETTO — Nico uram, örülök, hogy látom. NICO — Először hallom. Miről van szó? MASETTO — Ez az alak nem hagyja békén Zerlinát, zsarolja, fenyegeti, maga lesz a tanúm, hogy én szóltam. NICO - Felőlem tégy, amit akarsz, velem ne bizalmaskodj. MASETTO — De magánál lakik, ki ez? NICO — Felnőtt ember vagy. MASETTO — Mitévő legyek? NICO - Aha, most kérdezel, nem üvöltözöl, MASETTO — Maga a megmondhatója, rendben a szénám. (Don és Zerlina) DON — Jó, hogy itt vagy, olyan szomorú vagyok. 36
