Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
DON - Majd mindjárt, előbb talán magad dicsekedj el nyilvánosan, ne légy olyan borzasztó szerény. ELVIRA - Most már elég. (Kivonul.) DON — Hogy lehetsz ilyen? Ez az ember minden tőle telhetőt elkövetett, hát tényleg nincs benned tapintat? Hiszen jól esett neked, azt hitted, hogy én vagyok, hát tehetek én róla? Csak arra kérlek és azt tanácsolom, ne tedd magad végképp nevetségessé, mint egy erénycsősz, még most is remeg a lábad! LEPPO — Meg van elégedve? DON - Te talán nem? Te is szégyellheted magad, remélem, nem vagy olyan szerény, résztvettél egy roppant közönséges csalásban, csak ne told rám, kitérhettél volna előle. LEPPO — Kissé aggódnék a hölgy miatt, ahogy az életet ismerem. DON - Egyből faképnél hagyott, ez már valami. LEPPO - Mára végeztünk? DON — Nem hallod, szól a zene! LEPPO — Vígad az itteni nép, a hatóság engedélyével. DON — Megveted a plebszet, ez mulatságos. LEPPO — Elvégre önnek különb a gusztusa. DON - Ott lesz a legszebb pár? Úgy érzem, ott a helyem. Vétettem talán valamit? Aki csókol, nem gyilkol. Aki mulat, az nem öl. És minek öltöztem ki? Hiszen oda készültünk. Hogy hívják a fiatalokat? LEPPO - Zerlina és Masetto, Masetto és Zerlina. DON — Te foglalkozz ezzel a Masettóval. Én majd Zerlinánál próbálkozom, nem tudom, hogy sikerül. LEPPO — Szeretném egyszer hallani, amikor nemet mondanak önnek. DON — Én is kiváncsi vagyok, hogy hangzik ez a szó. LEPPO - Hogyhogy, már nem emlékszik? DON - Ó, igaz, a Parancsnok lánya. LEPPO - Tény, hogy elkergette önt, sikoltozott, nem akarta. DON — Tudom, hogy a Parancsnokra akarsz emlékeztetni. LEPPO — Én nem szóltam semmit, ön emlékszik rá. DON — Emlékszem, csak fogalmam sincs, miért. LEPPO - Én se nagyon tudom elképzelni. DON — Kedves vagy, hogy mindent elfelejtesz. 29
