Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

DON - Aha, ez lenne hát a Parancsnok szobra.

LEPPO — Tetszik önnek?

DON — Megjárja, csak egy kissé görnyedt, tisztára, mintha nem lett volna soha földrengés a környéken, akkor összedőlne, bár talán a végítéletre is gondoltak, hogy könnyebb legyen a feltámadása.

LEPPO — De hasonlít, igaz?

DON — Igen, a megszólalásig. Ez a köntös, meg a kard, amit belém akart döfni. A másik kezét pedig megint csak felém nyújtja, mintha mi sem történt volna és üdvözülni akarna.

LEPPO - A magam részéről kicsit félreállok.

DON - Igen tisztelt hős Parancsnok úr, te gyáva és gyilkos vénember.

LEPPO — Beszéljen még, mit lehessen tudni.

DON — Megöltelek. Nem tehetek róla. Miért ingerelsz? Fölényben vagy? Ugyan mitől? Úgy gondolod, tartok tőled? Különb vagy nálam? Nem felelsz? Akkor is keveset szóltál, nem volt időd. De akartál-e egyáltalán mondani valamit, volt mondanivalód? Ki tudja. Most megint hallgatsz, érzéketlen vagy. És ha megveregetném azt a kőválladat?

LEPPO — Inkább ne.

DON - Te honnan tudod?

LEPPO - Mert kellemetlen.

DON — Helyes. Egyet el kell ismernem. Parancsnok, ezt a kővé vált konokságodat. Ó, még ilyet. Mintha megmozdult volna a feje.

LEPPO — Tényleg? Lehetséges?

DON - Technikailag minden lehetséges.

LEPPO — Vigyázzon, beszéljen inkább más hangon.

DON — Hohó, végre történik valami. Várok. Hallgatom.

(Erőteljes, érthetetlen hang szólal meg)

Hallom. Honnan jön a hang? A sírból? Síri hang? Mintha egyenesen ebből a félreeső ciprusból jönne. A halhatatlanok között is hallatszik valami a hátam mögül. És ez a fehér szomszédasszony a Parancsnok úr mellett? Sosem nyílnak meg a márványajkak? Hát az a fekete angyal a trombitával? Játsszon már valamit! Mégis egyetlen hang ez. Csak különbözőképpen dübörög. Ismerős? Kié? Felismerhetetlen. Mit akarhat? Persze. Érthetetlen szavak. De akar valamit. Tőlem. Valóságos színjátékot rendeznek itt nekem.

52