Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
ELVIRA - Mindjárt utánanézünk. (Leppo beugrik az ajtó mögé. Nico odalép Elvirához) NICO — Segíthetek valamiben, elnézést, a panzió tulajdonosa vagyok. ELVIRA-Ennek? Éppen? NICO — Éppen ezért kérdem, kopogtatni tetszett. ELVIRA - A férjem itt lakik, a cím egyezik. NICO — Egyezik. Elegáns férfi. Egyezik, az ön férjének látszik és persze kinek az ügyfele? Az én ügyfelem. Észrevettem önt a peronon és nem tudom, mi a kegyed véleménye, de a vonatok, ezt el kell ismerni, pontosak minálunk. Különben nyugodt hely, bár legutóbb volt egy furcsa gyilkosság. Megölték az öreg Parancsnokot. ELVIRA - Őt nem ismerem, én a férjemhez... NICO — Értem én, gondoltam magamban, úrihölgy, nálam fog lakni. Tudnom kell, kik érkeznek, a legjobb panzió tulajdonosának lenni, ez kötelez. ELVIRA - Mellesleg egy alak nem akart beengedni. NICO — Nem baj, vannak tartalék kulcsaink. ELVIRA - De ki az? NICO — Egy olyan afféle, fél az ismeretlen asszonyoktól, erre tessék, a másik bejáraton. (Elvira, Don annyi év után. Don nagy gonddal öltözködik) ELVI RA — Visszajöttem. DON — Egyáltalán elmentél valaha? ELVIRA - Igen, tudom, a terhedre voltam. DON - Nagyon köszönöm, hogy itt vagy. ELVI RA — Hogy tudsz mindig uralkodni magadon. DON — Azért csak mesélj magadról. ELVIRA — El kellett hagynom az országot. Amerikába menekültem, kénytelen voltam a jelenlegi kormány kedvében járni, hogy visszatérhessek hozzád, de te, mint én, veled mi történt, megtörtek, kínoztak? DON — Nem, mellesleg nem is hagytam magam. ELVIRA — Biztos voltam benne, mellesleg imádkoztam is. DON — Érdekes. ELVIRA - Igazán? Nagyon megváltoztam, csak a te számodra vagyok mindig ugyanaz. 23
