Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

DON - (táncos mozdulatokkal, bolondozva menekül)

Ölj meg - gyilkolj. Gyorsan. Egy-egy. Csak ne tátsd a szádat, odvas fogak, ne köpködj. No, fújd ki magad és ne félj, most már nem szököm el. Öregem, a te korodban így nem megy, öregem, vizeld ki magad rendesen, mert bevizelsz a félelemtől, ne gyötörd magad, ehhez jogod van, még megreped a hólyagod, tudod, hogy van ez. És hú, és zsupsz, és hököm-bököm, cirkusz, opera, filmszínház!

(A kard magától kirepül a Parancsnok kezéből.)

DON - Vigyázz, öregem, elrontod a mulatságot.

(A Parancsnok a kardja után nyúl. Don a lábával félrerúgja, a Parancsnok a földre rogy.)

(Csend. Don leveszi a Parancsnok sapkáját, megtörli az arcát, kedvesen beszél.)

DON - No és most mit szólsz? Mire jó ez az egész? Eltörted a térdkalácsod, én nem tudom, szerintem nem érte meg. Tiszta sor, mert az öreg hozzászokik az élethez, aztán a végén úgy elbízza magát és nem hiszi, hogy hamarosan meghal, tisztára mint egy fiatal, olyan büszkén érzi magát, hogy a halálról természetesen megfeledkezik. De te mindjárt meghalsz, persze, értek hozzá. Ne félj tőlem, én csak fiatal testekhez nyúlok szívesen. Bámulsz rám, értem, ostoba érzés lehet a fényes cipőmben nézegetni magad. Mélyen meg vagyok győződve róla, hogy jobban szeretnél vigyázzállásban meghalni. Jól van, de leesik a nadrágod, a hálósipkád is félrecsúszik, nem jó rád. Én most mindjárt talpra állítalak, rugdosás és ráncigálás nélkül, Ígérem, sőt, inkább négy lépést hátralépek, ha érzem, hogy le szeretnél köpni, belém akarsz harapni, a te nyálad és elszúvasodott fogsorod nem szórakoztat, először és utoljára látjuk egymást. No, kelj fel magadtól. No, elég a heverészésből. Napiparancsba adom. Győzedelmes jogrendünk és nemzeti jólétünk nevében. Neked az semmi. A politika már nem lelkesít, megértelek. De a lányod, az fontos. Figyelj hát: a lányod - ott voltam, már a tekintete leterített - méghogy erőszak - hegyezd a füled — kölcsönösségi alapon — túlzás nélkül, nem vagyok híve az erőszaknak, hacsak nem a vitás kérdésekben — szorítsd ökölbe a kezed — nem volt semmiféle erőszak, nem, no lám, máris felélénkültél — úgy, támaszkodj a könyöködre, húzd fel a térded és csúszva-mászva nyúlj a fegyveredért és most -12