Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
MIREA PROFESSZOR MIREA PROFESSZOR MIREA OIMBLEA MIREA /Dermedten/ Elraktam. Nagyon helyes. Sohasem lehet tudni... S azt tanácsolom, hogy zárja be az ablakokat is,' ha elmegy hazulról. Köszönöm, professzor úr. /Az ajtóból/ Egyébként, ha megjön Marta elvtársnő, már megvan az új csokrom... Köszönöm, professzor úr. /Professzor el/ Csak akkor kaptam észbe, elvtársak, hogy a két értéktárgy eltűnt. Mindkettőt Marta vette, kéz alatt... Ez volt az első csapás, amitől kezdtem kissé észhez térni. /Megjelenik a tárgyaló asztalnál/ Szóval akkor anyagi csapás érte. Alig, hiszem, hogy ez elvszerü. Mirea elvtárs. /Fojtott dühvei/ Hagyjon, Oimblea elvtársnő... hagyjon nekem és ne hozzon ki a sodromból. Tudom én, mi a baja; az, hogy Tit egyet gondolt... és... /Hirtelen a fotelhez siet; közben az asztal eltűnik/ Ő vitte volna el a vázát s a tálcát? Az utóbbi időben nemigen kért pénzt... Furcsa, de jobban esik, ha Blasiu vitte volna el. Egyébként hihető is. Nem olyan ember, aki sokat teketóriázik. Elég szigorú görög katolikus nevelést kapott, akárcsak én, az igaz; de most felszabadult egy sereg gátlás alól... Hortensia is elvehette. Hogy pénzt küldjön a festőjének, Pocrovan tudta nélkül. De hogy hogy nem jutott eszébe, hogy gyanakodni fogok rá? Milyen alapon képzeli, hogy szükségszerűen másra gyanakszom majd, Titre vagy Blasiura... Nem, Titről nem hiszem el, hogy képes volna meglopni, hacsak nem a legvégső... Blasiu pedig nem tenné meg, óvatosságból, legfeljebb ha tudná, hogy létezik valaki, aki még gyanúsabb. /Kis szünet/ Nem Dufy, nem te voltál úgye? Gyere, kérlek, jelentsd ki nyilváno-
