Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
/MIREA/ DUFY MI REA DUFY MI REA DUFY MI REA DUFY MI REA DUFY MI REA * DUFY MI REA DUFY MIREA DUFY életben. Soha semmit nem birtokoltam igazán. Mindig csak feladataim voltak, kötelességeim, felelősségem. Mondd, hogy igazi vagy, nem álmodlak... /Melléje térdel/ Ó, kedvesem! /Átöleli/ Mondd!... Mondj valamit, ami egyedül csak a mie'nk, kettőnké! Nyújtózz el itt mellettem. /Mirea szót fogad/ Amit ott fenn látsz, az a miénk... Nem látok semmit... Látnod kell. Nézz oda jól, és amit látni akarsz, meglátod... /Kis szünet/ Néha olyan jól érzem magam, hogy azt kívánom, bár bénulnék meg. Hogy ne táncoljak. Mert a tánc menekülés a legjobbtólr a haláltól. A halál nyugalmától... Van egy balett, a "Halál és átváltozás" Azt hiszem, nem fogok táncolni benne. Miért? Csak úgy... Egyszer csak megbénulok. Hogy lássam milyen. Megmerevedek örökre... Te félsz a haláltól? Micsoda kérdé... Én nem félek. Néha, mikor szeretjük egymást, úgy érzem, csak egy lépés van "odaátig". S ha akarnád, ón megtenném. Dufy, kedvesem, ne beszólj így... /Gyöngéden csókolgatja; a lány elfordul/ Ha el kell válnunk, felmegyek a havasra, s lefekszem valahol a szép tiszta hóra. így fogok feküdni, mint most. Csak nélküled. Ne mondd azt. Nem fogunk elválni. Hacsak te nem akarod majd, mert rájössz... Ha Ugass. Egyszer rájössz, hogy unalmas alak vagyok. Mások már rájöttek. Sőt, én is. Nem igaz. /Kedvesen/ Gazember vagy, csak nincsenek eszközeid...Azt hiszem, ezért is sze-61
