Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
DUFY MI REA DUFY MIREA DUFY Akarni akarom, de nincs annyi lábam. Csak kettő van és ezer kellene. S nincsenek fátylaim, amiket ledobjak. Tudod, melyik Salome utolsó fátyla? Hetet dob le, és akkor abbahagyja, pedig az utolsó még hátra van... Én mindent ledobnék magamról, a bőrt, a húst isf mindent, hogy csak csupasz szívem táncoljon a hidegben, olyan jó melegséget árasztva, amilyenről a megfagyottak álmodnak! /A fotelhez lép, beleroskad/ Ó, hogy ezek a szavak épp most jutnak eszembe! Most, amikor ő... /Fejét a tenyerébe hajtva lassan megnyugszik. Felnéz/ Ki kellett mennem. Amikor visszaértem, ő a pincérrel táncolt. /Közben visszamegy a vendéglői asztalhoz/ De miért? /Megtorpan, a szeme ég/ Miért ne? Azt akarod, hogy csak a tiéd legyek?... Mondd, hogy akarod, és csak a tiéd leszek, egyedül csak a tie'd; végy magad mellé... /A pincér kimegy/ /Zavart mosollyal/ De hiszen mellettem vagy. Nem igaz. Nem annyira, amennyire szeretném. Szeretném megmosni a lábadat és megkenni valami csodairral, hogy táncolj, lebegj, suhanj a levegőben... Azt hiszed, én nem tudom, miért jöttél el ma az operába? Hogy megtanulj lebegni. Hogy megtanítsalak. /Leverten/ És nem megy. A bor sem 6egít. Ne csüggedj el; talán van, ami segít. Valami, amit még sohasem tettél. Talán, ha ölbe kapnál és elvinnél... a boldogságtól repeső szívvel... /Kintről kopogás és heves szóváltás hallatszik/ Ne is törődj velük. Patkányok.Nincs, akit ölbe vegyenek. Neked van. Gyere, kapj fel! Könnyű vagyok, mint egy hópihe! Bátran! /Mirea megbüvölten felkapja/ Ne félj, senkitől, semmitől a világon! Indulj el! Táncolj!... Csókolj meg!... Ó, kedvesem! /Belép Tit és földbe 47
