Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
DUFY MI REA DUFY MIREA DUFY MIREA DUFY MIREA DUFY MIREA DUFY MIREA DUFY /messziről/ Miért ne... Hattyú vagyok... Azon az éjszakán hattyúra hajtott fejjel aludtam. Olyan érzés volt... Más férfiak is járnak így néha. S következmények nélkül. A magány, a gond elől - nem mondom, helytelenül - egyegy ilyen kalandba menekülnek. Ezt nem a mentségemre hozom fel; a felelősség az az enyém. Elvégre haza is vihettem volna, Boscuhoz. Csak arra gondoltam, igy egyszerűbb. Messze is lakik. S hát igen, kiváncsi lettem, ha szabad ezt a kifejezést használnom, a hatytyúpihére. A megismerés vágya ösztökélt, ami tudvalévőén a haladás rugója. Persze a bonyodalmat, azt el kell kerülni; le kell szögezni, tisztán és világosan... /frissen, jókedvűen jön, mintegy a hálószobából/ Istenien aludtam. Remélem, van egy kis sziverősitőd. Nézd... Először is beszélj halkabban. Minden hangos szó áthallik a szomszédba a profeszszorhoz. /Hangos orrfúvás a jelzett irányból/ Ez a takonykóros, ez a professzor? Kérlek, Dufy... Krónikus szénanáthája van. Egészségére. S azért mi nem ihatunk? Most? Hiszen alig keltél fel. Micsoda szokás, hogy korán reggel... « ... hogy korán reggel zsörtölődj és bosszús légy? Légy vidám, kérlek szépen. Pán, ahogy felkel, már kergeti is a nimfákat /Futólag, de gyöndégen megöleli/ S te Pán vagy, és nem is akármilyen... Nem tudtad? Semmit sem tudsz. Be kell mennem a gyárba. Vasárnap? Dolgom van. Hadd csak, te is úgy teszel, mint a szomszéd: fúvód az orrod, pedig nem is vagy taknyos.
