Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
/DUFY hangj MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja a/lés maradna az autózásból, a vezető tarkója nélkül. A tarkó mindent elárul az emberről. Akié vastag, az már nem lehet hattyú. S akkor mi haszna? Azt hittem, félrebeszél. Megfogtam a karját, lássam, nem... Meg akar tapogatni? Soványnak látszom. Hanem a ruha alatt... Megmutatom. /ijedten/ Ne most, jó? /nevetve/ Nem hát... Eljön az operába, s ott megnéz; én vagyok az ötödik fekete hattyú. Majd meglátja, milyen a lábam. Láttam. Butaság. Csak így látta, dermedten, nem látta élni és mozogni. A láb, mikor nem mozog, nincs is. De a test sem létezik. Aha. Szóval maguknál... Mindenkinél. A testnek is mozognia kell, gyönyörködtetni, suhannia a térben... Magának a kocsija suhan. Felveszem, gondoltam, hogy ne kapjon tüdőgyulladást, és akkor, lám csak... Tud táncolni? Nem nagyon. Kész, akkor értem. Tehát másfajta. Hogyhogy másfajta? Az emberiség két, pontosan kettőre; táborra oszlik, vannak akik tudnak táncolni, és vannak akik nem. Ennyi az egész. A világot isten is táncra teremtette. Képletesen értettem, Stavar elvtárs, azért nem szóltam közbe. Még a Föld is táncolva kering az űrben... De maguk, férfiak, már többnyire nem is akarnak. Ez az igazi eredendő bűn. Ettől lesznek homlokráncoló, kedélytelen, mogorva fickók. Mondja csak, mióta nem táncolt? 21
