Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
/MIREA/ BLASIU MI REA PROFESSZOR MIREA PROFESSZOR MIREA PROFESSZOR meg. Ile el is halaszthatjuk... Nagyon jó, úgyis dolgom van a városban. Egyúttal elkísérem Dufyt... Gyere. Én a pártbizottságra megyek, a katedrálisig veled tartok. /Dufy megértő mosolyt küld Mirea felé, kimegy Blasiuval/ Nem tarthattam vissza, világos... De mióta vannak ezek ilyen jóban? Eh, gondoltam, Dufy csak megjátssza. Hogy együtt maradhassunk. De hátha fordítva van? Ha én vagyok az elefánt, és tulajdonképpen... Nekem jól jött, hogy együtt mutatkoznak. Oól jött, bár roszszul esett. Legalábbis, ameddig eszembe nem jutott, hogy Blasiu nem tud táncolni, nem táncolhat, mert sánta. Ez megnyugtatott. /Kis szünet/ Hm. De az értelme, az nem sánta. Élesebb az enyémnél. Nagyvonalú elgondolásai mellett az én tapasztalatom szürke rutinnak tetszett. S aztán neki nem volt mit veszitnie; tehette, hogy ne hátráljon meg. Kértem, hogy mire Marta hazajön, költözzön el; kaphat lakást a nőtlenek házában. Bólintott, és vigyorgott. Már nem olyan tisztelettudó, mint eleinte. Néha, mintha gúnyt láttam volna kiülni a képére, vagy tudom is én mit, valami sunyiságot... /Kopog, belép/ Ne hagyja nyitva az ajtót, igazgató úr. Nehogy valamijük eltűnjön. Köszönöm, professzor úr. Azért mondom, mert valami gyanús dolgot észleltem. Tegnap este egy... egy alakot láttam besurranni a folyosó ablakon; nyilván nem jószámdékú látogató volt. Nem hiányzik semmijük? Nem. Hol az a váza, amibe a virágaimat tettük. Máshová tette? S az ezüsttálca? 65
