Arrufat, Antón: Három egyfelvonásos - Drámák baráti országokból 1. (Budapest, 1986)

LÁNY - Maga is úgy gondolkodik, mint a szomszédasszony? Ugyan már, ne hagyja magát, harcoljon.

ÜGYNÖK — Megmutatom, hogy működik. (Bedugja a vasalót a konnektorba, és az asztalra teszi. Meghitt) És hol dolgozol?

LÁNY — Varrónő vagyok, egy üzemben.

ÜGYNÖK - És szereted csinálni?

LÁNY - Ebből élek. Mikor kislány voltam, szerettem varrni. Úgy tanultam meg, szinte játékból. Mikor idejöttem Havannába, varrónőként tudtam elhelyezkedni, és még mindig ott vagyok. Már nem szeretem úgy, mint régen. Már saját magamnak se varrók. Unom. Egész nap azt varrom, amit mondanak.

ÜGYNÖK - Nyolc óra megállás nélkül?

LÁNY — Nyolc óra a varrógép mellett.

ÜGYNÖK — Én nem bírom ki sokáig egy helyben. Ezért is szeretek így dolgozni. Egész nap mászkálok. Ha meg akarok inni egy kávét, senki nem szól bele, hogy megihatom-e. Meg aztán a rizikót is szeretem, az izgalmat, hogy esetleg nem adok el semmit egész nap. A tudat, hogy ha nem adok el semmit, éhen halok... ez valahogy izgalmas. (Megfogja a vasalót) Már meleg is!

(A Lány megérinti a vasalót és megégeti magát. Szájához kapja az ujját és hátralép. Az Ügynök mögötte áll és testük összeér. A férfi megfogja a vállát így maradnak egy pillanatig. A Lány lassan az Ügynök felé fordul. Nézik egymást. Bizonytalanok. Megcsókolják egymást. Az Ügynök kihúzza a vasalót)

LÁNY - Olyan, mintha újonnan látnálak. Nem ugyanaz az ember vagy, mint aki az előbb bejött ide.

ÜGYNÖK —Te sem vagy ugyanaz a lány. Tetszel nekem. Az előbb még csak egy vevő voltál, majdhogynem egy árnyék. El kell mesélned az életed, hogy hol éltél gyerekkorodban, meg minden ilyesmit. Nagyon egyedül voltál?

LÁNY — (Nézi őt) Nagyon, nagyon, nagyon...

ÜGYNÖK — Én meg mászkáltam ide-oda a táskámmal meg a villanyvasalóval. (Szünet) Nem is tudom... Nem tudom. Valami hiányzott. Nem tudom megmagyarázni... (Megsímogatja a lányt)

57