Arrufat, Antón: Három egyfelvonásos - Drámák baráti országokból 1. (Budapest, 1986)

NYOMOZÓ - (Bölcselkedve) Igyon egy kis cukros vizet lefekvés előtt, és húnyja be jól a szemét!

EULALIA — Gondolja, hogy az használ?

NYOMOZÓ — Aki aludni akar, az alszik.

EUGENIA — (Bedugja a fejét az ajtón) Hogy csináljam meg a babot, nagyságos asszony?

EULALIA - A nyomozó úr itt marad ebédre.

NYOMOZÓ — Milyen kedves! (Eugénia eltűnik)

EULALIA — Remélem, ízleni fog az ebéd. Fekete bab lesz rizzsel, oldalassal, meg hozzá egy pohár víz. Mind a tíz ujját megnyalja utána!

NYOMOZÓ - Magácska a megtestesült bűbáj. (Szünet) Az imént azt mondta, hogy a kertben sétált. Föltételezem, hogy maga volt az, aki utoljára látta őt. így volt?

EULALIA — Azt hiszem.

NYOMOZÓ — Mi történt azon az éjjelen?

EULALIA - „Az emlékek éjszakája" volt.

NYOMOZÓ - Vagy úgy. Az emlékek éjszakája!

EULALIA - (Meglepődik) Maga tudta?

NYOMOZÓ - Nem! Miért kérdi?

EULALIA — Megesküdtem volna, hogy tudja...

NYOMOZÓ — Fogalmam sem volt róla. Esküszöm! (Megcsókolja a saját hüvelykujját) Dehát mondja el, kérem. Mi történt aznap éjjel?

EULALIA - Nézze; egy héten egyszer Fernando megemlékezett életének valamelyik eseményéről. Egy szekrényben rendezte be a nevezetes napokat. Minden fiók tele volt emlékdobozkákkal. Vagy inkább... ládikókkal. Az emlékek éjszakáján én adogattam neki a ládikókat, ő pedig kinyitotta egyenként mindegyiket, elolvasta a cédulát, amire föl volt írva, hogy mi történt aznap, és közben mosolygott... Voltak báli Iádikák, parfümösek, séták ládikói, nyári estéké, szégyeneké, gondolatoké.

NYOMOZÓ — Nagyon érdekes! Meg vagyok hatva. De úgy látom, hogy a férje...

AMELIA — (Energikusan bejön) Eulalia drágám, itt a kávézás ideje. (A nyomozónak) A nyomozó úr velünk tart?

NYOMOZÓ — (Föláll) Boldogan. (Szünet) Honnan tudja, hogy nyomozó vagyok?

10