Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Történelem - Bicsok Zoltán–Kósa Béla: „…hogy itten Csíkban is egy patika állíttassék fel, szükségesnek látszik…” Adalékok az első csíkszéki patikák történetéhez (1808–1855)
Bicsok Zoltán - Kása Béla és szakmában is használatos, így annak árusítása csakis a nagy városokban, és csak a helybeli magisztrátus által arra méltónak tartott és kijelölt egyetlen kereskedő részére engedélyezhető, [...] a mérget csakis annak adják el, akit a kereskedő jól ismer, és akikkel szemben baljós gondolatok nem merülhetnek fel. [...] VIII.§ Mezővárosokban és a kisebb községekben, ahol patika nem működik, az orvosok gondoskodjanak arról, hogy a leginkább szükséges orvosságokból elegendő mennyiség álljon rendelkezésre. [...] IX.§ Járványos időkben, amennyiben ez lehetséges, valaki a patikus beosztottjai közül éjjel-nappal az üzletben tartózkodjék, hogy az orvosságok minden időben a betegek rendelkezésére álljanak. [...] X.§ Ami az illatszerekkel, fűszerekkel és a gyógyfüvekkel kereskedőket, a szeszfőzőket és az effajta népséget illeti, továbbá azokat, akik hasonló foglalkozásokat űznek: tilos olyan orvosságokkal kereskedniük, amelyek csakis a patikákban készíthetők; még kevésbé vállalhatják a betegek kezelését, s amennyiben a fentiekkel ellentétesen cselekednek, ne csak az orvosságok elkobzására számítsanak, hanem amennyiben ez szükséges, pénzbeli büntetésben, sőt testi fenyítésben is részesüljenek [...].” Amint láttuk, első helyen szerepel a szabályok között az egyetemi képzés és vizsga szükségessége. A Normativum előtti időszakban csak a patikusjelöltek kis része tanulta a szakmát a bécsi egyetem orvosi karán (és még kevesebben Grazban, Halléban, Lipcsében vagy Prágában), a többség céhes keretek között ismerte meg a gyógyszerészet alapjait és (jobb esetben, a nagyobb városokban) a törvényhatósági főorvos előtt adott számot tudásáról. Erdélyben főleg a módosabb szász és örmény kereskedőcsaládok engedhették meg, hogy gyermekük a bécsi vagy a nagyszombati egyetemen tanulja meg a szakmát. Ez utóbbi helyen 1769-ben szerveződött orvosi fakultás, majd két év múlva létrejött az orvosi kar gyógyszerészeti tanszéke is.21 Az erdélyi patikusjelöltek származása tekintetében a helyzet akkor változott némiképp, amikor a nagyszombati egyetem Budára (1777), majd innen Pestre költözött (1784). Ráadásul itt már az előadások egy része is magyar nyelven zajlott.22 Az egyetemi tanfolyam kezdet21 Réthelyi 1926, 10. 22 Antall é.n. - http://antall.orvostortenet.hu/content/ data/pdf/05_antall_orvostort01.pdf (2015. november 20.) ben csak három hónapot tartott, amelynek elteltével a jelölt négy vizsgát tett: növénytanból, gyógyszerismeretből, kémiából és gyógyszerkészítésből. Az első időszakban a jelöltek a nyári hónapokban, mint magántanulók is végezhették a tanfolyamot, azzal a meghagyással, hogy azért a pesti botanikus kertet látogassák.23 A tanítási időt a 19. század elején egy évre, nemsokára pedig két évre emelték. Az erdélyi Főkormányszék 1833. szeptember 5-i leiratát olvasva fogalmat alkothatunk a patikussá válás hosszas folyamatáról. A leirat tudatja mindazokkal, akik a mesterséget kitanulva „közönséges examentet adni kívánnak”, hogy az újjászervezett tanügyi rendszerben az addig egyéves gyógyszerészi képzés kétévessé vált, az oktatás mindazonáltal nyitva áll minden ifjú előtt, aki „[...] valamely közönséges oskolás intézetben a négy grammatikai oskolákat legalább 1-sö classist érdemlő előmenetellel elvégezte a helybeli normalispatikáriusa inasi esztendők eltölte után patikárius legénységre annak rendgye szerént felszabadult, s mint patikárius legény az ö Felsége birodalmaiban valamely közönséges patikában legalább 4 esztendeig szolgált. Miután ismereteiről a vizsgabizottság előtt számot adott, a patikusjelölt az orvosi kar dékánja előtt letette a hűségesküt. Egy ilyen, 1786- ban kiadott és 1801-ben megújított eskümintát közöl összefoglaló munkájában Orient Gyula: „En N. N. esküszöm a mindenható Istenre, hogy az egésség dolgában fenn álló és a Patiká- riusok elejébe adatott Rendeléseknek híven engedelmeskedni, mesterségemet és hivatalomat a legnagyobb szorgalmatossággal gyakorolni; az orvosok preascriptióit, azoknak, mint bennek levő részeire, mint a nehezékekre és mértékekre nézve magam és segédjeim által minden változtatás nélkül tellyesiteni fogom; tovább az orvosságokat soha az arra kiszabott Taxa könyvnek mértéken fellyül nem taxálom, erős, veszedelmes orvosságokat, de kivált mérget senkinek orvos praescriptiója nélkül, sőt maguknak a Mesterembereknek is, a hozzájok tartozó Tisztségnek Attestatuma nélkül; úgy szintén a kontár Orvoslóknak praescriptiójokra, akik tilalom ellen gyógyítanak, orvosságokat, se magam ki nem 23 Réthelyi 1926, 10. 24 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCXI/41. 60
