Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Figyelő - Kopacz Ildikó–Ladó Ágota: Kulturális örökség mint összetartó erő és közös kihívás a Balkánon. Még egyszer egy örökségvédelmi szakképzésről (2015. szeptember 9–20., Mitrovica, Koszovó)
Kopacz Ildikó - Ladó Ágota 1974-ben a Jugoszláv Szocialista Köztársaság autonómiát adományozott Koszovónak, amely során felerősödött az anyaországhoz való tartozás vágya és a két ország közötti kapcsolattartás is.6 Az autonómiát 1989-ben az új jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic visszavonta. Milosevic felbontotta a koszovói albánok által dominált törvényhozást és kormányzást, kisebbségi szerbeket állítva helyükre. Ez az intézkedés szerbellenes érzelmeket ébresztett az albán többségben. Koszovó a ‘90-es évekre Jugoszlávia legszegényebb tartományává vált. 1998-99-re a gazdaság a korábbi termelés alig 20%-át érte el, a nemzetközi embargó miatt pedig több fontos ipari létesítményt zártak be. A gazdasági összeomlás következtében csökkent a munkavállalás lehetősége is, így a lakosság egy része a kivándorlás mellett döntött. Az értelmiségiek többnyire Németországba vagy Svájcba költöztek. Ok váltak a későbbiekben a háború fő anyagi támogatóivá (a fegyvereket pedig nagyrészt Albániából vásárolták).7 1992-ben Ibrahim Rugóvá állt a koszovói látszatkormány élére, de Bosznia függetlenedése és a kormány sikertelenségei a Koszovói Felszabadító Hadsereg (Kosovo Liberation Army, KLA) megalapításához vezettek 1997-ben. 1998-ramár Koszovó teljes területén gerillaharcok dúltak. Az Egyesült Nemzetek segítségével a Koszovói Felszabadító Hadsereg békét ajánlott Szerbiának az autonómia fejében, de nemleges választ kaptak. A visszautasítás erőteljes NATO bombázáshoz vezetett, amelyre a szerbek etnikai tisztogatással válaszoltak. 900 000 koszovói albánt kényszerítettek menekülésre. A bombázás 78 napig tartott, de nemcsak a katonai, hanem az ipari csomópontokat is célpontba vették. A háború befejezése után Koszovó az Egyesült Nemzetek védnöksége alá került.8 2008-ban Koszovó egyöntetű függetlenséget hirdetett ki, amelyet az Egyesült Államok és az Európai Unió elfogadtak, de Szerbia és Oroszország továbbra sem ismernek el. Mitrovica az ország északi részén fekszik, az azonos nevű régió központja. A 2011-es nép- számlálás adatai szerint 71 909 lakossal rendelkezik, amely nagy része albán nemzetiségű (96.6%; a többiek szerbek, törökök, bosnyákok, romák, ashkalik, egyiptomiak, egyéb nemzetiségűek), de figyelembe kell vennünk, hogy ezen a népszámláláson a szerbek nem jelentek meg. 1999 óta az Ibar folyó nemcsak földrajzi, hanem politikai határvonalat is jelent a város két része között. Az északi részen szerbek élnek, külön városnak tekintve „az oldalukat”, amelyet Kosovska Mitrovicának neveznek. Számuk a környező falvak lakosságával együtt 40 000-re tehető. Politikai vezetőik, Marko Jaksic és Milan Ivanovic, nem ismerik el a 2008-as prishtinai függetlenségi nyilatkozatot, továbbra is Szerbia részeként tekintve városukra és Koszovóra is.9 Tiltakozásuknak számos jelet adnak, például az autók rendszámtábla nélkül közlekednek, mert azon az RKS (Republika e Kosovés) felirat és Koszovó térképe látható. Északon a szerb dinárt használják fizetési eszközként, délen az eurót. Az íratlan szabályok szerint az albánok nem mehetnek át az északi részre, viszont a szerbek szabadon közlekednek a város két része között. Számos kulturális kezdeményezéssel próbálják az albán és szerb közösségeket közelebb hozni egymáshoz (pl. közös zenei formációk létrehozása, a hídon szervezett nemzetközi filmfesztivál), de politikai szinten még nem sikerült kiegyezni. A legnagyobb együttműködés az alvilágban jött létre, a csempészet és az esetleges illegális pénzforrások, érdekek kötik össze az embereket. A Trepca bányák a Stan Terg (jelentése: régi hely, régi vásár) nevű falu mellett helyezkednek el. Több millió tonna ólmot, cinket, ezüstöt, biz- mutot és hatvanféle egyéb ásványi anyagot termeltek ki belőlük. Az első bányát 1303-ban nyitották meg, a kitermelés módja és a vezetőség az évszázadok során többször is változott. 1925-től számos külföldi befektetőre talált, így a következő évtől a régi bányákat is feltérképezték. 1929-ben az árukészlet összeomlott, de 1930-ban a középkori lelőhelyeken sikerült újranyitni a kitermelést. A komplexum 1975-től kezdődően a gyenge vezetés, a rossz befektetések, felelőtlen munkások miatt hanyatlani kezdett. 1990-ben az autonómia visszavonásával az albán vezetők és munkások nagy része kilépett; a politikai feszültségeket a bánya menedzsmentje is megsínylette. A bánya 1999-ben a polgárháború miatt zárt be, mintegy 23 000 embert hagyva 6 SziLVÁgyi 2000. 8 Lynch 2012, 4. 7 Lynch 2012, 4-5. 9 Hardten 2012, 14-16. 304
