Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Kicsi Noémi: „No, ez volt az élet történelem, ami így belevitt a kántorságba”
„NO, EZ VÓT AZ ÉLET TÖRTÉNELEM, AMI ÍGY BELEVITT A KÁNTORSÁGBA.”(A. M.) Kicsi Noémi A kántori élettörténetek bemutatásával az a kutatói szándék vezérelt, hogy a kántorságról, a kántorkodásról mint intézményről, hivatásról és foglalkozásról antropológiai kutatásokra jellemzően első kézből, társadalmi „alulnézetből”, a hétköznapi interakciók szintjéről, a helyszínről próbáljak meg tudósítani1 egy hitelesebb kép kialakítása céljából. Azt szeretném bemutatni, hogy milyen képzésre, kompetenciákra volt szükség a kántori hivatás gyakorlásához, a kántori életpálya milyen megélhetést, életkörülményt biztosított a gyakorlói számára. Melyek azok az érintkezési pontok az egyén és közösség kapcsolatában, ahol a kántor hatni tudott környezetére. Milyen életszínvonalat, életformát biztosított ez a hivatás. Milyen volt a kántor mindennapja. Milyen volt a szociális hálója, kikkel érintkezett, és milyen kapcsolatokat tudott fenntartani, illetve a munkája által, milyen társadalmi megbecsülést tudott magának kivívni az adott szűkebb vagy tágabb környezetben. A kutatás annak az 1990-ben a kolozsvári BBTE-n dr. Keszeg Vilmos professzor által elindított kutatási programnak a folytatása, mely a kollektív és egyéni életpályák, élettörténetek feltárására irányult. Az elmúlt évtizedekben ezek a mikrotörténetek, narratív struktúrák egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az interdiszciplinaritás jegyében, mint a történelem, pszichológia, szociológia, nyelvészet vagy irodalom- kritika. A különböző tudományágak szakirodalma, módszertana nagyban segít egy olyan társadalmi ke1 Eriksen 2008, 15. 2 Keszeg 2005, 8; Vincze 2014, 73; Gyáni 2000,139; Pléh 2000; Bruner, Luciarello 1989, 79; Halász 1996, 262; Dósa, Péter 2010, 111; Geertz 2001, 201-202; Mandelbaum 1982. 3 Lásd bővebben: Kicsi Noémi Erdélyi kántorok a 20. száresztmetszet megrajzolására, mely a jelenben íródik ugyan, de a múlt eseményeit eleveníti fel az emlék- re/emlékezetre építve.2 Jelen tanulmány is egy nagyobb kutatás része3, melyben először a kántori tisztség fogalmát, a kántorképzéssel kapcsolatban felmerülő problémákat és az ezekhez fűződő szakirodalmat foglalja össze a római katolikus egyházra vonatkozólag, majd esettanulmányként András Márton (a továbbiakban A.M.) gyergyócsomafalvi római katolikus kántor élettörténetét mutatja be. Az élettörténet elemzésekor a Mandelbaum által ajánlott módszertant alkalmazom, ahol az egyéni élet dimenzióinak a megjelölését, az életszakaszt kijelölő fordulópontokat, valamint az egyén által végrehajtott változtatásokat és az állandó elemekre utaló alkalmazkodást mint fel- dolgozási megfontolást veszem figyelembe. „Sok fordulópont előírásszerű, kötelező jellegű, másokat az egyén maga választ”.4 Az élettörténet alapját a kérésemre adott interjú képezi, mely előre átgondolt kérdéssorra alapozott. Ezek a kérdések az egyéni életút kötelező jellegű fordulópontjai mellett, főként a kántori életpályával kapcsolatos motívumokra összpontosítottak. Az interjúkészítés néhány pillanatában jelen volt A. M. nagyobbik lánya is, aki édesapja emlékezéseit néhol kibővítette, segített a régi fotók előkeresésében, a halotti búcsúztatók megkeresésében. Az általam készített zadban. Életpályák és élettörténetek, magiszteri dolgozat kéziratában. Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, szakmai irányító: dr. Keszeg Vilmos. 4 Mandelbaum 1982, 37. NÉPRAJZ I ETNOGRAFIE l ETHNOGRAPHY 247
