Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Bódán Zsolt: „Bitangja van ennek a leánynak…” Adalékok a megesett lány kérdéséhez a hétfalusi csángók körében
Bódán Zsolt férjet találnia, de csak a bitangja nélkül mehetett a házasságba30, és persze árvaházba is kerülhetett a törvénytelen gyermek, ha neveléséről sem a leány, sem annak szülei nem tudtak gondoskodni. A legtöbb esetben azonban, mint arra fentebb már utaltunk, a leányanyáknak végül sikerült férjhez menniük, és általában gyermeküket is vihették a házasságba, sőt arra is került példa, hogy az új férj azt a nevére is véve sajátjaként nevelte.31 Ez utóbbi azonban inkább ritka eset lehetett, s az új családban a törvénytelen származású gyermek helyzete - különösen ha további, közös gyermekek is születtek a házasságból - mostohaapja hozzáállásától függően igen nehéz is lehetett.32 Bár a közösség ítélete a gyermeket nem érte, úgy tartották, hogy ő nem tehet a származásáról, ennek ellenére annak negatív következményeit gyakran közvedenül is megtapasztalhatta: könnyen a fejére olvashatták, hogy bitang, és gyermektársai csúfolhatták miatta.33 Felnőve azonban inkább már csak rosszindulatból, személyes konfliktusok kapcsán hánytorgatták fel születésnek körülményeit, és noha szüleinek vétke akár egész életén át végigkísérhette a törvénytelen gyermeket a „bitang "ragadványnév formájában, vagy azáltal, hogy még időskorában is úgy hivatkozhattak rá, mint ennek, vagy annak az embernek a bitangja, ennek gyakorlati jelentősége már nem volt.34 Ekkor már személyes tulajdonságai, és nem származása alapján ítélt róla a közösség. Párválasztás szempontjából is esedeg annyival indulhatott hátrányosabb helyzetből, hogy törvénytelen gyermek lévén rendszerint a szegényebb réteghez tartozott, aki 30 „Hát volt még olyan, hogy aztán az apák, amelyik olyan volt, hogy elveszlek, de a gyereket nem, a gyerek nem jöhet velem. Aztán az ott maradt a szüleinél. Az útra nem dobhatták ki.” (F 81) 31 „Olyan is volt, hogy az a nevire vette a gyermeket. Azonnal a nevire vette a gyermeket, s legényember volt, de annyira rendes volt a lány, habár megtörtént is vele, hogy a gyerek mikor már 3—4 éves volt, akkor került ez a fiú, férjhez ment, s akkor az a jó hosszú házasságon kívüli gyerek a mostohaapjának a nevét viselte.” (N 76) 32 „Minden esetre [a gyereket] hát vihette, mert ugye a férfi elfogadta, aki megvette a lányt. Mostoha apa lett, úgy mondják. [...] Hát minden esetre egy ilyen gyereknek nem volt olyan jó sorsa, mint egy másiknak, akik rendesen házasodtak, úgy született gyerek. Ez a mai nap is így van.” (F 81) 33 „Hát sokszor játszadoztak a gyerekek s akkor mondták, menj el te bitang, az volt, az ilyen kisebb gyerekek, amelyik így fogta fel. Azt mondták neki, ha összevesztek, menj el bitang.” 232 még apai örökségével sem számolhatott. Ennek ellenére házasodási esélyei nem voltak rosszabbak hasonló vagyoni helyzetben lévő társaiénál.35 Összegzés Összegzésképpen elmondható, hogy a megesett lány a hétfalusi csángók körében is számolhatott a közösség ítéletével, hiszen állapota nyilvánvaló bizonyítéka volt annak, hogy áthágta a házasság előtti nemi élet tilalmának normáját. Tettének legsúlyosabb következménye az volt, hogy romlottak férjhez menési esélyei. Bár rendszerint sikerült férjet találnia, gyakran csak vénlegény, özvegy, vagy elvált ember vehette el. Esküvőjén nem ölthetett menyasszonyi ruhát, s lakodalma is csak szerényebb lehetett. A vétkes legényt is megszólta a közösség, bár az eset kapcsán inkább a lányt hibáztatták. Tettének konkrét következménye lehetett a tartásdíj fizetésének kötelezettsége, ennek ellenére nem kellett attól tartania, hogy ne kapna magának feleséget. A népnyelvben bitangnak nevezett gyermek helyzetét is meghatározta származása, bár a közösség nem hibáztatta szülei bodásáért, élete során gyakran szembesülhetett annak következményeivel. Anyja sorsának alakulásától függően ki lehetett szolgáltatva mostohaapja akaratának, esedeg nagyszülei nevelték fel, vagy árvaházba kerülhetett. Míg gyermekként könnyen fejére olvasták bitang voltát, felnőtt korában már nem kellett számolnia vele: a közösség személyes tulajdonságai alapján ítélte meg, bár ragadványnévként akár élete végéig elkísérhette származása. (F 81) ,A gyermekek között, mikor összevesztek, az első volt, hogy menj el te bitang, az volt az első szó. Mint gyermekek, de aztán felnőtt korba...” (F 77) 34 ,Aztán van eset, hogy akkor el is nevezték, hogy na az a bitang, az az s ez ennek ez... s tudták, hogy ki az a bitang... Nem mondom ki a nevüket, mert ha megmondom... mindjárt mondják, hogy ez a bitangnak a fia, ennek ni, még mai napig is mondják.” (F 77) „Van olyan eset, így a faluba, hogy már az öreg meghalt már rég, rég, mert nagyon öreg volt, de azért még a gyermekinek is azt mondják, ennek a bitangnak a fia. Pedig ez már nem az. Ilyen neveződések itt faluhelyen vannak.” (N 76) 35 „Nem kapott nehezebben feleséget, nem, nem. Sőt mondhatom, hogy sokszor volt szó arról, hogy úgy látszik, hogy nem várt gyermek, és mégis egy jó szerencséje volt. Az ilyen nem várt gyermekeknek mindig jobb szerencséjük volt, legalább így mondották, s így mondjuk, hogy nem várt gyermeknek nagyobb a szerencséje.” (N 76)
