Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Történelem - Süli Attila: Források Csíkszék és Háromszék hadiiparának történetéhez (1848–49)
Süli Attila 1948-53 között először Békásra, majd a Duna- delta vidékére kényszermunka céljából deportálták. Az 1970-es évek második felétől ismét „kegyvesztett” lett, a román rendőrség számos esetben zaklatta, házkutatásokat tartva nála. Egyik legnagyobb aggodalma az volt, hogy cédulagyűjteménye, amelyet az általa kutatott források regesztáiból állított, össze megmaradjon a jövő történésznemzedéke számára. A hagyatékot, amely az Erdélyi Múzeum Egyesület Levéltárához került, Gálfalvi György újságíró mentette meg az utókor számára.2 Bözödi György a történeti kutatásai során szembesült azzal a ténnyel, hogy a valóság számos esetben nem fedi a székely ágyúöntőről kialakított mítoszt. Pedig Bözödi - a Székely bánja szerint - a kezdetekben maga is vallotta a Gábor Áron legenda alapján létrejön: heroizált képet.3 4 A halála előtti interjúban azonban már így fogalmazott: „Tovább kutattam Gábor Áron után s olyan adatokra bukkantam, amelyek egészen más színben mutatják, mint ahogy a köztudatban élt. Idevágó dolgozataimban ezeknek az adatoknak csak egy töredékét közöltem. Például a közhittel ellentétben ágyút már Gábor Áron előtt is öntöttek a Székelyfölden, sőt Háromszéken is; a ledöndült székely harangok nagy része sohasem került beolvasztásra, 1849-ben sértetlenül visszaadták őket a templomoknak, az ágyúöntéshez elsősorban a balánbányai vasérced használták fel; a rakétagyártásban és a lyukasöntésben Gábor Áronnak nem volt akkora szerepe, mint ahogy azt eddig vélték. ”5 Bözödi György a haláláig Gábor Áron őszinte csodálója volt. Nem kísérletezett a „trónfosztásával”, mint ahogyan azt napjainkban egyesek vélik. O történészként a forrásfeltárás és kritika módszerével a valóságot kívánta megírni. Még 2 Gálfalvi 1990, 12. 3 Bözödi é.n., 86. 4 Az utóbbi elírás lehet. Balánbányáról rezet, míg Bodvajról vasat szállítottak Kézdivásárhelyre. Mindkét bányaüzem a Bodor Ferenc vezette Csíkszentdomokosi Rézbánya Hivatalhoz tartozott. 5 Gálfalvi 1990, 12-13. 6 Bözödi1974, 234-257. Ismerteti: Süli 2014, 139-147. 8 A jegyzőkönyv 1848-ra vonatkozó részének hamisítvány voltát hangsúlyozza: Egyed 2014, 57. ' Komán János szíves közlése. Ugyanezt állítja Egyed Ákos is. (Hol marad a forráskritika? Hét, 1976, 7., 9.) A Történeti akkor is, ha a feltárt tények új megvilágításba helyezték a székely ágyúöntő tevékenységét. Az itt közölt források jelentős részét Bözödi már feldolgozta a Gábor Áron 1849-es tevékenységét bemutató tanulmányában, teljes közlésüket azonban azért tartjuk indokoltnak, mert ebben a formában még számos értékes adattal szolgálnak a további kutatásokhoz.6 A 7. pont alatt szereplő „Számolat” közlésével pontot tehettünk a 140 éve tartó, Bodor Ferenc személyéhez köthető vitára.7 Az utóbbi ugyanis már 1843 óta a bodvaji vaskohót üzemeltető Csíkszentdomokosi Rézbánya Hivatal vezetője volt. (lásd: 29. számú irat) A magyarhermányi ágyúöntésben - bár ennek részletei még mindig nincsenek teljesen feltárva - fontos szerepet játszott Zakariás Antal, a bányavállalat tulajdonosa és Bodor Ferenc üzemvezető. Erről tanúskodik az idézett „Számolat", amely szerint Háromszék törvényhatósága 1848 novemberében megrendelte az ágyúk és ágyúgolyók öntését Zakariástól, aki az ellentételezésről lemondott a haza javára. Bodor szerepét, aki bányavezetőként a legmagasabb szintű fémöntési ismeretekkel rendelkezett, nem a jegyzőkönyvének állítólagos „tintaszín eltérése”, hanem az eredeti, 1848-49-ből származó kútfők támasztják alá.8 Bodor jegyzőkönyve után egyébként Bözödi György is kutatott, azonban a révkomáromi Jókai Emlékmúzeumban kiállított okmány a város második világháborús bombázása során megsemmisült.9 Ugyanakkor átírta Gál Sándor ezredesnek az 1861-ben Nápolyban olasz nyelven megjelent visszaemlékezését és a Bodor Ferencnek a székely ágyúk öntésében játszott szerepére utaló rész után egy felkiáltó jelet helyezett el.10 Azaz Bözödi György hitelesnek fogadta el Lapok 1892. 4-5. száma szerint (41. oldal) a jegyzőkönyvet Kanyaró Ferenc tanár lemásolta, a kútfőt az Ereklyemúzeum ettől függetlenül is hitelesnek tartotta. Azaz Kolozsváron az 1970-es években legfeljebb a Kanyaró-féle másolat létezhetett. Ebben az esetben jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy másolat esetében nem mindegy, hogy az egyes lapokat milyen színű tintával írták? Azonban ha Bodor ténylegesen utólag írta a kritizált részt, ez automatikusan azt jelenti, hogy a leírtaknak nem lehet valóságtartalma? A válaszunk nemleges. 10 Magyar fordítása: Gál Sándor ezredes, avagy a székely ezredes, ki nem engedett a 48-ból. Fordította: Zágoni Zsolt, Csíkszereda, 2006, 24-25. 194
