Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Műtárgyvédelem - Benedek Éva: Ajvász árpád diploma másolatának restaurálása
BENEDEK ÉVA A diploma hátoldalán 1930-as (Bukaresti Orvostudományi Egyetem, Gyógyszerész szakának) honosítási bizonylata, 1935-ös Csíkszeredái közjegyzői hitelesítés és az aláírások (pecsét és bélyegek) láthatóak. A román nyelvű szöveg, valószínű e korban még használatos vasgallusz tintával íródott.4 (2. kép) Állapotfelmérési és anyagvizsgálati megállapítások A szöveghordozó, szerencsére jó minőségű papír. A család is vigyázhatott e féltve őrzött kincsére, mert biológiai (baktérium, penészgomba), kémiai (pl. papír sárgulása, savassága, stb.) károsodás jelei nem mutatkoznak a tárgyon. A nagyobb méretű diplomát több helyen függőleges és vízszintes formában összetűrték valószínűen azért, hogy kisebb formátumba kerüljön, és jobban tudják tárolni, pl. elhelyezni egy szekrényben. Ez bevett szokás volt régen is, és ma is az. Nem számolva azzal, hogy az össze- hajtogatás mentén, a legtöbb esetben a papír fizikai, mechanikai sérüléseket szenved, azaz szétszakad, elhasad, valamint az író, a festőanyag is sérülhet. A hátoldalon levő bejegyzés egy részén barnás elváltozás is észlelhető, feltehetően, bizonyos külső vagy belső körülmények következményeként. Egy másik probléma, ami konzerválási szempontból még a tűréseknél is veszélyesebb: a ragasztócsíkkal való megerősítés. Gyakori eset, jóhiszemű beavatkozásként, hogy az oklevél ne essen szét, a tulajdonosok valamilyen, kereskedelemben vásárolt ragasztószalaggal megerősítik, (pl. enyves-, vagy celofán ragasztószalag stb.) Ezek ragasztóanyagai öregedésük során, idővel oxidálódnak, beívódnak a papírrostokba és elszínezik a papírt. Ezt sok esetben nehéz eltávolítani, mert ha erős a ragasztó, maga után húzza az amúgy is meggyengült (mechanikai, fizikai szempontból), eredeti papírt. (3. kép) Szerencsére esetünkben, a diploma papíranyaga annyira nem károsult, csak a ragasztó eltávolítása után esett szét a műtárgy darabokra. (4. kép) Mindezen megállapítások figyelembevétele után, lehetőségeinkhez mérten anyagvizsgálatokat végeztünk. A papír rostvizsgálatának elvégzése nélkül tudjuk, hogy a korhoz hűen, a gépi gyártású papír anyaga nagyon változatos: lehet famentes, félfamentes, készülhet rongyból, hulladékpapírból is, így a biológiai, kémiai károsodásának mértéke is különböző lehet. Jelen esetben, szerencsére jó minőségű a szép fehér szöveghordozó papír, melyen az információ is aránylag jó állapotban maradt meg. Tudjuk, hogy a korabeli merített rongypapírból készült papír, nem szokott savas kémhatású lenni5. Tapasztalatok szerint a 18-19. századtól készített papírok már savasabbak, mert alapanyaguk nem kiváló minőségű, a cellulóz fehérítésére már klórt is használnak és egyes savas segédanyagok kémiai reakciókat is elindíthatnak a papírban. Anyagvizsgálatkor nagyon fontos a savtartalom kimutatása, de ha csak egy mód van rá, kerülni kell a vizes kivonatban való mérést, mivel az extrakciós eljáráshoz szükséges egy bizonyos mennyiségű papírdarab az eredeti műtárgyból, ami már eleve roncsolásos eljárás. Annak ellenére, hogy a felületi pH-mérés csak megközelítő, nem mutat pontos adatot, mégis ezt választva, a mérés a “pH Testing PEN“ pH mérő ceruzával történt az oklevél több pontján, a kapott adatok, összehasonlítások alapján pH-6 körüliek voltak. 4 A vas gallusz tintát a középkortól kezdve egészen a 20. sz. közepéig használták. Vízben oldhatatlan, kitörülhetetlen, fényálló, színe változhat a barnától a kékes feketéig. Összetevői többek között valamilyen csersavtartalmú tölgyfagubacsból, fenyőfakéregből stb. kivont tannin, továbbá vas-szulfát, réz-szulfát, víz, kötőanyagként (gumiarábikum) és egyéb színezékek. Sajnos a tinta alapanyagául szolgáló vas-szulfát savas kémhatású, melynek tanninnal való keverési aránya befolyásolja a tinta színét, erősségét és ezzel együtt a papír tartósságát is. 5 A papír savasságának mértékét a pH-érték fejezi ki. A cellulóz kémiailag elég stabil, de a papírba kerülő savak kis mennyiségben is nagytömegű cellulóz hidrolízist segítenek elő, melyek a papír roncsolásához vezethetnek. Általában a pH 5,5 alatt értékek a veszélyesek. 382