Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Történelem - Tüdős S. Kinga: „Kinek jó levele nem volna.” Adalékok a fejedelemségkori székelyföldi jobbágyok címeresleveleinek történetéhez
„KINEK JÓ LEVELE NEM VOLNA.” ADALÉKOK A FEJEDELEMSÉGKORI SZÉKELYFÖLDI JOBBÁGYOK CÍMERESLEVELEINEK TÖRTÉNETÉHEZ1 Tüdős S. Kinga A fejedelemségkori Erdélyben hogyha valakinek lehetősége adódott vagy tehetsége volt, bármely társadalmi rendből kiemelkedhetett, majd újabb rendbe kerülhetett. Ez a jobbágysorban élőkre is vonatkozott. Elvileg előttük is nyitva állt az út a méltatlannak tartott életkörülményekből való kitöréshez egy méltányos élet reményében. Közülük, akinek volt ereje, önálló elképzelése, tehetsége, kitartása csupán az alkalomra várt, hogy bizonyíthasson, s az ignobilitásból a nobilitásba emelkedjen. Ennek egyik, bár rögös, keskeny de járható útját a személyre szóló rangemelést biztosító oklevél, az armalis megszerzése jelentette. A jobbágyi sorban élőnek - de nemcsak - elsősorban érdemeivel kellett bizonyítania rátermettségét ahhoz, hogy rangemelést biztosító oklevelet, nemeslevelet szerezhessen. Volt azonban kivétel, amikor a munkaérdem mellett a rangemelést biztosító oklevelet más úton-módon is beszerezhette az arra aspiráló. A törvények mellet az élet, a gyakorlat számos lehetőséget kínált a jobbágynak a címeres levél megszerzésére, erre nemegyszer a feketepiacban rejlő lehetőségeket használva fel. Mielőtt e lehetőség bemutatására rátérünk, röviden elevenítsük fel azokat a fontosabb eseményeket, amelyek forrását jelentették többek között az érdem nélkül is megszerezhető címeres levelek kibontakozásának. Mint ismeretes az 1562. évi segesvári döntést követően János Zsigmond az ellene felkelt székely közösséget jobbágyi sorba süllyesztette, saját birtokának tekintette. Később az 1566. évi tordai országgyűlésen a főembereknek és a lófőknek arról sikerült meggyőzniük a fejedelmet, (mivel ők „...felséged minden hadaiban hívséggel, jámborul szolgáltak...sok károkat is vallottak’) hogy válassza ki a vétkeseket, azaz az ellen fellázadt közszékelyeket, de a hozzá hűséges jámbor híveit ne nyomorgassa.2 Ezt követően fogott hozzá a fejedelem jobbágyai tömeges eladományozásához a főemberek és a hozzá hűséges lófők megtartása érdekében. Általuk jött létre a székely jobbágyi társadalomnak egy újabb, az ún. adományozott jobbágyok népes csoportja, akik a már szétzilált jobbágyi rendet tovább bomlasztották, tagolták.3 Ezzel egy időben ugyanakkor egy új adományos nemesi rend is létrejött, akiket a fejedelem a jobbágyadományozás mellett a vármegyei nemességhez hasonló kiváltságokkal ruházta fel. Ennek értelmében jobbágyaik felett ők is szabadon rendelkezhettek. Azt, hogy a fejedelmi jobbágyok adományozása milyen méreteket öltött példa erre a fejedelem 1566. június 11-én kiállított oklevele, amelyben megparancsolja Losonczi Bánfi Pálnak, a hat székely szék kapitányának, hogy az általa megnevezett „székely előkelőknek, kiket a közelebbi 1 E tanulmány „A fejedelemségkori székely ség armalis levelei” című nagyobb terjedelmű kézirat része. 2 EOE II. 315. 3 Uo., 203.; Egyed 2006, 138. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve X. (2014), p. 247-258 247
