Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Történelem - Tóth Zsuzsanna: A Lányi-kódex kötéscsoport vizsgálatának eredményei
TÓTH ZSUZSANNA 10. kép. A fatábla belső oldalán megfigyelhető a bevágott sarok kialakításának nyoma és a beütés szélének levágásakor keletkezett vágásnyom, ezenkívül megfigyelhető a csatnak kialakított hely a tábla élén (MRL8) A bőrborításnak a táblák belső oldalára hajló szélét, az ún. beütést, elvékonyították, majd a bőrfelhúzás után ezt a szabálytalanná váló részt levágták. A levágott részt letépték a fatábláról. A levágást nem vonalzó mentén, hanem szabad kézzel végezték, így a vágás nem teljesen egyenes. A letépett bőr nyoma, sőt gyakran egy vékony rétege megmaradt a táblán és még a kiragasztott előzéken keresztül is megfigyelhető. A beütések kivágása, egyenesre vágása, vagy az elvékonyított bőrszél meghagyása önmagában nem meghatározó, mindhárom megoldás előfordul a vizsgált időszakban, valószínű inkább szokás, ami műhelyhez, könyvkötőhöz kapcsolható. Szintén látható nyoma maradt a bevágott sarok kialakításának a fatáblán, ahol a bőr behajtásakor képződő bőrfelesleget vágták le az ún. bevágott sarok kialakításakor. A magyar reneszánsz kötéseken a fűzés és az előzékek kialakítása és rögzítése mutatja a legnagyobb eltéréseket. Ezek a részletek a szemlélő számára a kötéseken azonban nem feltűnőek. A kötések korántsem teljes felmérése során szinte minden a korban használt módszer megfigyelhető volt, bizonyítva a folyamatosan zajló kötéstechnikai változásokat. A fűzés során a fűzőszállal az ívközepekben haladva, majd onnan kilépve, a bordákat körbe- hurkolva, rögzítik az íveket a bordákhoz. Az ívek egymáshoz rögzítéséhez pedig az egyik ívből a másikba kell átlépni. Ez több módon történhet. Az ívek végén kilépve, vagy az ív vége előtt szúrt lyukon, az ún. fitzpontnál kilépve. Ha az ív végén a cérnával egyszerűen átlépnének az egyik ívből a másikba, akkor a cérna meghúzása beszakítaná az ívvégeket, ezért az átlépés előtt a cérnával megkerülték és ezzel egyben rögzítették is az ívére fektetett oromszegő alapokat. Ez a fitzpont nélküli fűzés a legkorábbi módszer. Később, a fűzés során az ívekből a fitzpontnál kilépve az íveket egymáshoz hurkolták, majd az ívbe visszalépve és továbbhaladva, szintén az oromszegő alapokat megkerülve léptek a következő ívbe. A harmadik módszer szerint a fűzés során már nem haladtak végig az íven, hanem a fitzpontnál léptek át az egyik ívből a másikba. Az oromszegő alapot pedig külön munkamenetben rögzítették az ívekhez. A negyedik módszer az első és a második fűzésmódnak érdekes ötvözete. Ekkor az első és utolsó néhány ívet fitzponttal fűzték, a könyvtest középső túlnyomó részét pedig fitzpont nélkül. Az első és utolsó ívben két szál fut, de csak az egyikkel öltöttek le a fitzponttal. A fűzésmód a magyar reneszánsz kötéseken viszonylag gyakori, de mind a négy fűzéstípus alkalmazása kimutatható. Ez az érdekes fűzéstípus nem volt hosszú életű, a magyar reneszánsz kötéseken kívül használata ritka, de elterjedtségének pontosabb megismerésére további kutatások szükségesek. 238
