Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)

Történelem - Darvas-Kozma József: A csíkszeredai plébánia élete a két világháború között

bérelt plébánia szűkös lakásából is egy szobát és a konyhát egy román munkásbiztosítói hivatalnok részére elrekvirált. Ezek után érthető a plébános keserű megjegyzése: „Nemsokára mindenünk elmegy, elvesztünk mindent, de hitünket, bizalmunkat sohasem. Legnagyobb hitbeli vigasztalást hozott szomorú lelkűnknek a Somlyói pünkösdi búcsú, melynek rengeteg népe önmagát fegyelmezte, lelkét Mária szívénél bánat könnyekkel enyhítette. Május 18-21. között újra itt volt kegyelmes főpásztorunk a Somlyói búcsúsok igen nagy örömére.” Többen a templom iránti szeretet jeleit mutatták kisebb adományaikkal. A szomorú, lehangoló időben örvendetes eseményben is volt része az egyházközségnek. A zsögödi templomnál javítást végeztek, de az egyik iszákos munkás, akit elbocsátottak, bosszúból hamis feljelentést tett a szigurancán. Meghurcolták a kántort, a megyebírót és a plébánost. Brassóból a hadbíróságtól szállt ki egy főhadnagy, megidézve a plébánost a kaszárnyába, sokat tárgyalt, arról hogy volt-e fegyver elrejtve a toronyban vagy sem. Végül megállapította, hogy a nevezettek teljesen ártatlanok, ott puska nem volt. A zsögödi leányegyház hívei 165 kilós „E” hangú harangot vaskoronával rendeltek az Arad-hegyaljai, gyoroki Biszák József harangöntőtől 29.000 lejért, amelyet április 13-án Merza István esperes-plébános szentelt meg, az ünnepi beszédet Dr. Csipák Lajos régens mondta. Ezt követően megtartották a vasárnapi szentmisét, melyen a helyi dalárda énekelt. A Csíkszeredái hívek, az egész város közönsége Honig Frigyes aradi cégtől 3 új harangot hozatott: a Szt. Kereszt tiszteletére 271 Vs kilósat, Szűz Mária tiszteletére 140 kilósat és Szt. Antal tiszteletére 51 kilósat. A hozzá való új vasállványszerkezetet is az aradi cégtől vásárolták, ami összesen 100.000 lejbe került. A harangszentelési szertartást húsvét másodnapján április 21-én délelőtt ünnepelte a város. A gyönyörű tavaszi napsütésben, a templom előtti téren emelt oltárnál a helyi dalárda énekelt, Bálint Lajos prépost, Somlyói főesperes, plébános megáldotta az új harangokat, Merza István esperes, helyi plébános mondott szentbeszédet. A virágkoszorúval díszített harangokat ezután felemelték a toronyba, ezalatt a dalárda énekelt. Az ünnepélyes szentmise déli fél 1-kor kezdődött, amikor Isten dicsőségére és a hívek nagy örömére megszólaltak az új hangok. Este 9 órakor a Vigadóban kimondottan vallásos estély volt, melynek kimagasló pontjai voltak Dr. Csipák Lajos regens beszéde a katolikus megújhodásról, Ujlaky János zabolai plébános pedig ez alkalomra irt ódáját személyesen szavalta. Megtartották a bérmálást, 63 személy részesült a keresztény nagykorúság szentségében. Hitélet terén a férfiak buzgóbbak lettek, részt vettek a P. Olasz Péter jezsuita vezette konferenciákon, gyóntak és áldoztak. Az ifjak húsvéti lelkigyakorlatát a leányiskolában Ana Balotă igazgatónő megakadályozta, így a plébániára vonultak. A katolikus öntudat ébredezésének jeléül lehet venni, hogy az október 24-25-én Aradon tartott Katolikus Nagygyűlésen Szeredából 50, Zsögödből 40 személy vett részt, jövet útba ejtvén Máriaradna kegyhelyet is. Az egyesületi életet tekintve Oltáregyesület, Felnőtt leányok Mária Kongregációja, Leány Klub, Kath. Népszövetség tevékenykedtek, melynek hatásaként több Szent Antal estély, Cseléd patronázs említhető. Végső szó is sajnos az, nem haladtunk előbb - írja a plébános. A főóhaj, új papilak építése általános áldozatkészség híján az idén is csak óhaj maradt.103 1925-ben a plébános és a hívek adományából a templomot belülről is kifestették, új padokat készítettek és a sekrestyében ajtót vágtak a cinterem felé. A Szőts Ignác-féle házat kijavíttatták, annak három szobájában lakik a kántor és a két hátsó szobában az adományozó özvegye. Segédlelkész is érkezett, Székely Vilmos, aki a gimnázium zenetanára is egyben. Örvendetes, hogy február 2-án kórházi ápolónőnek Nagyváradról 6 Szent Vince betegápoló nővér érkezett. A kórházban kis kápolnát rendeztek be, ahol reggelenként Kassai Lajos főgimnáziumi igazgató misézett nekik, aki egyben rendkívüli gyóntató atyjuk is volt. Ez évben a helyi Általános Elemi Iskolából többen jöttek át a Róm. kát. elemi iskolába. A vallásos egyletek közül az Oltáregyesület és a felnőtt leányok Mária Kongregációja tevékenykedett, Sándor Imre vallástanár irányítása _________A CSÍKSZEREDÁI PLÉBÁNIA ELETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 103 DHCs, 16-20. 149

Next

/
Thumbnails
Contents