Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Történelem - Darvas-Kozma József: A csíkszeredai plébánia élete a két világháború között
DARVAS-KOZMA JÓZSEF Augusztus 27-én este 9 órakor adták át a románok Bécsben a hadüzenetet, és bevonulásra készenálló hadseregeik ugyanabban az órában, a bukovinai határtól a Dunáig minden úton azonnal be is törtek a határon. A betörés teljesen meglepte a határt őrző biztosító osztagokat. Gyimesnél a 19. hegyidandár ellen 8 üteggel 13 zászlóalj nyomult előre. Ennek egy részét Gyimesközéploknál megsemmisítették. A honvédek szeptember 30-án a gyimesi hídfőállásba vonultak a túlerő elől.34 A Csíkszeredái plébános szó szerint ezt jegyezte fel: „Minden aggodalmunk mellett 1916. év augusztus 28-án derült égből, derült villámcsapással jött reánk. Épp vasárnap éjjel volt. A lapok közlései, Főpásztorunk rendelete és a Főispán megkeresése alapján a szentbeszédben aggodalomra okot nem adónak rajzoltuk a helyzetet, sőt energikusan kikeltünk a betörési híreket terjesztők ellen, mindenki fellélegzett és mindnyájunkat teljes nyugalom szállott meg. Éjjel volt 12 és 1 óra között. Kopogásra ébredtem fel. Öreg szakács néni kopogott és kérte, hogy bejöhessen a hálószobába. Azt hittem, beteghez kell mennem. A szakácsnő halk hangon, hogy mellettem levő, azonban alvó anyámat fel ne ébressze, jelentette, hogy a kántor - csendőrségi helyettesítő tudatja, hogy a románok ma este 9 órakor háborúba léptek, a határon lévő csendőrőrsöket lefegyverezték és harcra készülve átlépték a határt. A csendőrség már pakol. Ezen hír úgy hatott rám, mintha csak egy gonosz álom volna. Hogy a háziakat meg ne zavarjam, egészen csendben felöltöztem és a helyben állomásozó Brigád parancsnokhoz mentem megkérdezni a hír valódiságról. Fájdalom, igaz volt, és közölte velem, hogy 24 óra alatt mindenkinek el kell hagyni a várost. Menekülni kell! Reggel a Főispán közölte, hogy a város lakosságának Debrecen, a Csík vármegyebelieknek Hajdú vármegye van kijelölve. Még ez kellett! (...) Szomorúan virradt ránk a hétfő. A hír villámgyorsan terjedt el, s már de. 10 órakor megkezdődött menekülő szekerek hosszú és szakadatlan sorban való elvonulása. Én a polgármesterrel, Dr. Ujfalussy Jenővel a brigadéros egyenes parancsára kedden reggel 9 órakor hagytam el a várost, itt hagyva mindent, amit szorgalmaimmal és takarékosságommal összegyűjtöttem, hogy aztán többé ne is lássam újra. Hétfőn éjjel kis cselédemmel a templomi értékeket és anyakönyveket egy bőröndbe rakva az udvaron elástam, és a kis cselédet, hogy el ne árulhassa a helyet, menekülésbe is magammal vittem. Velem jött az édesanyám is. Post tot discrimina rerum - szeptember 5-én délután értünk Debrecenbe. Szánalmasan nézhettünk ki, mert a városi urak nem fogadtak valami nagy szeretettel, sőt a méltóságos polgármester kereken kijelentette, hogy „nem szívesen látott idegenek” vagyunk, és jól tennők, ha tovább mennénk (bizonyára volt rá oka - megjegy.). Elgondolható, hogy ily szeretet teljes fogadtatásra mit mondhattam a ’méltóságosnak’. Nem is nézett jó szemmel, ami természetes, mert különös vala. A vármegyei urak, a kath. lakosság és a nem debreceni származású tisztviselők nagy szeretettel fogadtak, és mindent elkövettek, hogy enyhítsék a hontalanság keservét. Október 12-én vettük a hírt, hogy Csík megint szabad”.35 Szekeres plébános október 17-én hazatért rövid időre. „Az elrejtett tárgyakat: az anyakönyveket és templomi értékeket sértetlenül megtaláltam és reverzális mellett az épp Szeredában levő 6-ik hadtest élelmezési hivatalának gondozására bíztam. Becsületes gondját viselték és végleges hazatérésünk alkalmával Csík-Szentmár- tonról felküldötték, amely figyelemért Balassa vezérkari ezredes régi barátomnak hálás köszönetét mondottam”.36 Másfél hónap alatt az idegen hadsereg a megszállt falvakat kifosztotta. Az otthon maradt férfiakat összeterelték, az erdőbe menekülteket kutyákkal vadászták. Az asszonyokat és lányokat sem kímélték. Csíkból, Gyergyóból ezreket hajtottak Moldvába, férfiakat, nőket és gyermekeket. Aki nem engedelmeskedett, azokat lelőtték, felakasztották vagy halálra verték. Lágerekbe gyűjtötték, templomokba terelték be. 1917 végén és 1918 elején a túlélőket elbocsátották. A Csíki contractului în chip perfid, şi a ridicat arma asupra patriei noastre, asupra înălţatului nostru împărat şi rege şi asupra patriei noastre...” Ld.: MUREŞAN 2008, 9. 34 SZENTKERESZTHEGYI KRATOCHVIL 1941, 298. 35 Nagy 2001, 34. 36 DHCs, 9. 136
