Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Néprajz - Balázs Lajos: A csíkszentdomokosi nemi kultúra és nemi erkölcs élő szókészletéről
BALAZSLAJOS Az én ide hozott szavaim, kifejezései valóban az élőnyelv termékei, de bizonyos mértékben el is térnek a Magyar értelmező kéziszótár (2003) által is megadott definíciótól. Mindennapiságuk ellenére magukon viselik az ellaboráltság, a kimunkálás, csiszolás jegyeit, a kifinomult absztrahálás folyamatát. Az élőnyelv egy belső szegmentumát alkotják, a „kevésbé választékos” szavak változatai, szinonimái, frazeológiai elemei. Hol vidám, humorral, gúnnyal átitatatott, hol drámai sorshelyzeteket képesek tükrözni. Ezért sejtek bennük némi poézist, olykor kiváló nyelvi leleményt. Mert mit jelent az, hogy „az alsó felem,” mit jelent az, hogy „botanikus kertet csináltam”? Hogyan, miért, miből? stb., a kérdések sokaságát generálja, egy tragédiába forduló drámát takar, aminek elindítója a Ceauşescu féle embertelen abortusz törvény volt. Vagy mit jelentenek az olyan csúfon- dáros megjegyzések a vénleányról, mint „Az is megérlelte a szilváját”; „A templomba az es veti a keresztet, de magában azt mondja - Akármilyen csak egy legyen”. A köztudat és a szakirodalmak is azt tartják, hogy (állítólag) nem beszélünk a nemiségről. A paraszti társadalomról hatványozottan állítják. Egy magyarországi szexuál-pszichológus mondatát axiómaként forgalmazza hétről-hétre a Nők Lapja, mely szerint „Jó lenne, ha az emberek mernének és tudnának a szexuális problémáikról beszélni”. Ennek az ellenkezőjét merem állítani. Hogy nem beszélnek róla, nem jelenti azt, hogy hallgatnak róla. Másképpen beszélnek róla! A téma érintése, kétségtelen, tabu, de nem jelenti annak elfojtását. „Annyit nem imádkozunk, s egyéb dolgainkról sem beszélünk annyit, mint erről” - mondja egyik csíkszentdomokosi adatközlőm. Ha valóban úgy volna, hogy nem beszélünk róla, a magyar nyelv szókincse sokkal szegényebb volna, az emberi elme, absztraháló képessége improduktívebb (sorvadtabb) volna, de ami ennél is fontosabb, az a hatalmas tapasztalati tudás, ami a nemiségről felhalmozódott, nem vált volna közösségi műveltséggé, amivel válaszolni tudtak/tudnak az élet kihívásaira. Mert a parasztság (csak a parasztság?) nem ismeri a nemiség szakorvosi nyelvét. Élni pedig muszáj! Orvos nélkül is muszáj! Egy példa valamennyire: Egy fiatalabb asszony panaszkodik a szomszédasszonyának sulykolás közben, hogy az „alsó felével” valami baj van, met ne, fáj és valami zavaros nedv folyik ki belőle. - Voltál-e mosta- nába az uradval? - kérdezi a szomszédasszony. - Igen. - Értél-e vele? - Nem. - Zápul maradtál. Attól van! Nem körülményeskedő kikérdezés, hanem tömör, egyszavas kérdezz-felelek és azonnali diagnózis, amit a beszéd csiszolt, gombolyított ilyenné, mint a kavicsot a rajta folyton folydogáló patakvíz. Ebben és a hasonló beszédhelyzetben, ebben a kultúrában csakis a rejtő, fedő beszéd teszi lehetővé egy jelenség megértését. Ezen a ponton tehát két kulcsszót fel kell erősítenem. Idézek Warthaugh, Ronald Szociolingvisztika című könyvéből „A nyelvet nemcsak arra használják, hogy kimondjanak bizonyos dolgokat, hanem arra is, hogy elkerüljék bizonyos dolgok kimondását. Bizonyos dolgokat nem mondanak, nem mintha nem lehetne, hanem azért mert ilyesmiről nem beszél az ember, vagy ha beszél, akkor nagyon körülírásos formában. Az első esetben nyelvi taburól van szó, a másodikban eufemizmusokat alkalmazunk, hogy elkerüljük bizonyos dolgok közvetlen említését.”3 Warthaugh tabunak számít olyan dolgokat, mint a nemiség, a halál (egy román közmondás szerint „Akasztott házában ne beszélj kötélről), testi funkciókat, politikát, bizonyos személyeket (anyós) stb. Az eufemizmusról azt írja, hogy gyakoribb lexikai (nyelvi) jelenség a társadalomban. (Ez nem általánosítható, hisz a prenatális időszak hemzseg a tabuktól. Megjegyzés általam.) Ezek „az élet bizonyos területeinek a „felöltöztetései”, hogy előadhatóbbak legyenek. Az eufemisztikus szavak és kifejezések lehetővé teszik, hogy kellemetlen dolgokról (egy adott helyzet, környezet kelletlen dolgairól - megjegyzés tőlem) beszéljünk és „semlegesítsük” a kellemetlenséget”4, a közönségességest. Egy példa abból az időből, amikor a fiatalok egy szobában laktak az öregekkel: „Amikor a fiatalok csikorgassák az ágyat, akkor az öregek szíve szakad meg, hogy ők es csinálnák.” 3 Warthaugh 2002,210. 4 Uo., 211. 312
