Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Néprajz - Salló Szilárd: A juhászév szokásai
A JUHÁSZÉV SZOKÁSAI közül ki találja meg előbb juhait. A szokásban nincsenek ritualizált szövegek, a gazda és bács, illetve gazda és gazda közötti spontán beszélgetés, tréfálkozás jelenti az esemény szöveges részét. Amivel még korábban szövegileg kiegészült a szokás, az az esti mulatság során, italozás mellett elhangzott dalok szövegei, azonban ez egyre inkább kimarad a szokásból. A bács elmondása szerint a juhelhányás szokásának helyszíne rendre változik, korábbi években a falu belterületén levő üres telekre hajtották be a juhokat, és ott került sor azok kiválasztására. Jelen esetben Csíkmadaras falurésze, a Kovács kertje bizonyul megfelelő helyszínnek. A esemény résztvevői közvetlenül érkezésük után pálinkával köszöntik egymást és az egész éven át juhaikért felelősséget vállaló bácsot. A bácsnak a juhok tavaszi kihajtásának ideje - amely általában Szent György-napjára esik - és a Katalin-napja között kell felelősséget vállalnia a juhokért. A felelősség rá csak részben hárul, ugyanis ő nem tartózkodik állandó jelleggel az esztenán. Másrészt a pásztoré a juhokért való felelősség, így hogyha ebben a periódusban károsodik a nyáj, a bács az ő bérükből vonja le az összeget. A szokást előkészítő esemény része a kosár felállítása, vagyis annak a helyileg lészáknak nevezett, fából összeálló kerítésnek a felállítása, amelyet nem sokkal a bács megérkezése után, szekéren hoznak a helyszínre. A lészák at a bács a már helyszínre érkezett juhosgazdák segítségével állítja fel, olyan módon, hogy abban egy nagyobb rész szolgál a teljes juhnyáj beterelésére, emellett pedig kisebb részeket (szorítókat) is elkülönítenek abból a célból, hogy azokba gyűjtsék össze egy-egy gazda nyájból felismert és kiválasztott juhait. A lészák fölállítását követően helyszínre érkezik a juhnyáj, amelyet két pásztor kísér. A juhok legeltetési helye Szent Mihály- és Katalin-napja között a falu határában található. Nyári legelőként a Hargita hegység, illetve Naskalat szolgál. Miután a juhok elfoglalják a számukra fölállított helyet, a gazdák szemügyre veszik a juhokat és próbálják megállapítani, hogy melyek a sajátjaik. A gazdák segítségére van a juhokat őrző pásztor, de leginkább a bács, aki a helyszínen a juhokat nyilvántartó füzetet használja egy-egy gazda juhának felismerésében. A juhok tavaszi kihajtásakor jegyzi be a füzetbe minden egyes állatnak az ismertető- jegyeit. A nyilvántartó füzet a juhok fő ismertetőjegyét, vagyis a füljegy rajzát tartalmazza, emellett a füzetben fel van tüntetve a juhok fülén található számjegy, valamint a juhot birtokló gazda neve. A füljegyek a juhok megjelölésének archaikusabb, ma is használatban levő formái. A csíkmadarasi gazdák juhainak különböző a füljegye, leginkább ez alapján ismeri fel mindenki saját juhát. A fülre helyezett számjegy már az állategészségügyi szabályozás folytán került be a használatba, de természetesen ez is fontos azonosítójegyként szolgál a juhok kiválasztásánál. Egy-egy gazda juhait a kisebb elkülönített részekbe tereli, majd miután annak összes juhára rátaláltak, azokat kiengedik az elzárt részből. Ezt követően a gazda hazaterelheti juhait. A gazdák között az is előfordul, hogy szekérrel érkeznek juhaik után, általában csak azok szállítják haza szekérrel juhaikat, akik a juhelhányás helyszínétől távolabb eső falurészben laknak. A helyszínre érkező gazdák nem egyidőben, hanem egymást követően érkeznek, ezzel is elősegítik azt, hogy ne kelljen túl sokat várakozniuk. Miután egy gazda kiválasztotta juhait, általában távozik az esemény helyszínéről, átadva a teret másoknak. A juhelhányás késő délutánig zajlik le. A falu bácsa szerint gyakran szerveztek a juhelhányás napján, este mulatságot, ahova a bács meghívta a juhosgazdákat, általában megvendégelve azokat. Egy-egy ilyen eseményen korábban 30-35 személy vett részt. Őszi juhhányáskor az esztenabíró ebédet ad a pásztoroknak, a juhosgazdák pedig ünnepelnek, a fennmaradó közös pénzből isznak.64 A mulatság ideje alatt a bácsnak le kellett táncolnia a hiányt. Az eseménynek ez a mozzanata a bács és a juhosgazdák között kialakult konfliktushelyzet kezelésére kínált megoldást. Nemcsak a juhelhányással kapcsolatban jelentkezik az eseményt lezáró 64 VÁMSZER 1977, 94. 391
