Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Néprajz - Nagy Zsolt: A gyűjtögetéstől a nemesítésig. Népi gyümölcskultúra az egykori Csík vármegye (Al- és FElcsík, Gyergyó, Gyimes, Kászon) területén
Itt érdemes még néhány mondatban kitérni arra, hogy nem a festőbodza volt az egyedüli ún. festőnövény a vadon termő, gyűjtögetett gyümölcsfélék közül. Néhány vadgyümölcsről biztosan tudjuk, hogy tojás-, textil- vagy akár haj festésére is felhasználták főzetüket.39 Mivel azonban e növények felhasználásának tudása etnikai jellemzőjévé vált a csíki, kászoni és gyergyói székelyeknek, ezért a recepteket igyekeztek titokban tartani az idegenek előtt, így nagy része a népi tudás e szeletének végleg feledésbe merült. Az 1910-es években Roediger Lajos igyekezett néhány titokban tartott, gyapjúfestésre használt receptet feljegyezni,40 de munkája Kászonszéken nem járhatott akkora sikerrel, mint Háromszéken. Egy 1914-re keltezett jelentésében a következőképpen láttatta a gyűjtőhelyzetet: „Az, hogy a régi festési módok kezdenek végképen kimenni a divatból, arra ösztönzött már régebbről is, hogy az idősebb székely asszonyok között gyűjtsem a régi festési recipéket. A bizalmatlanságot, a festőasszonyoknak tudásokra való hiúságát, az úriember iránt való ellenszenvét tekintetbe véve nem csoda, hogy eddig sokra nem jutottam ez irányban. Mióta azonban fényképező gépemmel megjelentem Kászonban és a fényképezett tárgyakról másolatokat adogatok a tulajdonosoknak, kezdenek jó emberüknek tartani, és kezdenek megnyílni a szívek. Amióta pedig a receptek nyomán megfestem a gyapjút és bemutatom nekik az én tudományomat is, reményem van, hogy még a régi füvekkel való festési módokat is kimódolom belőlük.”41 Folytatva a gyűjtögetett vadgyümölcsök bemutatását, a vadmálnáról (Rubus idaeus L.) is érdemes szólni, hiszen évszázadok óta gyűjtött gyümölcsféléről van szó s napjainkban is nagy népszerűségnek örvend, termőhelye - a fent felsoroltakkal ellentétben - nem szorult vissza, sőt a csíki, gyergyói, gyimesi és kászoni gazdák dugványozással kertjeikben is megtelepítették.42 Hasonlóképpen tettek a vad egressel (Ribes uva-crispa L.) és a feketeribiszkével vagy feketeribizlivel (Ribes nigrum L.) is, amelyeket azonban ma már szinte csak e háztáji gazdaságokban lelhetünk fel. Utóbbi kettő kerti műveléséről 1942-ben Tusnádi Elthes Gyula a Csíki lapok hasábjain a következőket írta: „Kertünkben volt kétszázötven terebélyes egresbokor és még sok ribizlibokor. Kapálása nehéz volt, de ha még egy kis trágyát is kaptak, olyan nagy volt a hozamuk, hogy Csíkszereda közönsége hetekig a kertünkbe zarándokolt egrest és ribizlit vásárolni, pedig a tenniszező fiatalság és egy egész gyermeksereg állandóan legelte a bokrokat. A csiki időjárás egészen jó az egresnek és a ribizlinek.”43 Az ennél korábbi forrássokumentumokat olvasva is gyakran találkozunk a két gyümölcs együttes említésével. Ezekben gyakran a köszmétét füge névvel illetik, ami egyáltalán nem meglepő, tudva, hogy e gyümölcs már az 1585-ben kiadott Calepinus féle latin-magyar szótárban (Ambrosii Calepini Dictionarivm dacem lingvarvm, Lvgdvni) is így tűnik fel,44 de később, a Magyar Tudós Társaság által 1838-ban Budán megjelentetett Magyar Tájszótárbzn is füge néven szerepel.45 A köszmétét Székely László a csíki tájról írott dolgozatában a múlt század közepén még a térség jellegzetességeként tárgyalta: „Sajátos gyümölcsök a füge, vadegres (Ribes uta-crispa L.) [...] Nem kerülnek pénzbe, különös fáradtságba, a sajátos erdei gyümölcsök, mint az erdőnjárók üdítője a _______A GYŰJTÖGETÉSTŐL A NEMESÍTÉSIG. NÉPI GYÜMÖLCSKULTÚRA ... 39 A vadalma és vadkörte héját barna, a kökénybogyót kék, a vadcseresznyefa héját vörös festék előállítására használták (GUNDA 2001, 30). Az almafa megbámult leveléből vörösesbarna árnyalatot, áfonyateából drappot (homokszínt), csipkebogyó gyökeréből vöröses-drappot, álterméséből pedig halványpirosat tudtak nyerni. Vadgesztenye magjaival illetve ezek héjával, áfonya föld feletti részével, vadkötével barnát festettek. A feketeáfonya terméséből kék festék készült (MlKLÓSSY V. 1978, 94-99; Rab ET AL. 1981, 33.). A Csíkban használatos gyümölcs alapú növényi festékanyagokról lásd még: VÁMSZER 1932. 40 Szőcsné Gazda 2012,16. 41 Uo., 37. 42 TARISZNYÁS 1978/a, 39. 43 Tusnádi Élthes 1942,1. 44 Maga az egres szavunk feltehetően olasz, esetleg bajor-osztrák eredetű. Legkorábbi írásos előfordulását „Agreftum:egrez” formában az 1395-ös Besztercei Szójegyzék-ben találjuk (BENKŐ 1967, 713-714). 45 Ua., 999. 351
