Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Néprajz - P. Buzogány Árpád: A lakodalom régi rendje Kőrispatakon
P. BUZOGÁNY ÁRPÁD betölthették ezt a szerepet). A döntő szót az apa mondta ki, aki odahívta a lányát és megkérdezte: akar-e ennek a fiatalembernek, legénynek a felesége lenni? Ez a mozzanat is jelzi, hogy a szülő ritka esetben döntött gyermeke kívánsága ellen, ugyanis a kényszerházasságról mindenki „előre tudta”, hogy nem szerencsés, mindemellett a házasságba belekényszerített lány öngyilkossággal fenyegetőzhetett. Ha viszont a legénynek a szerény anyagi helyzete befolyásolta döntését, vagyis a lány vagyona kecsegtette, esetleg öregecske vagy nem szépecske, akár testi hibás (sánta, púpos, dadogós stb.) volt, ám jó hozományt adtak vele, tehát nem szerelemből nősült, a közösség megszólta, ám a közös döntést elfogadta. A házasulandók hallgatólagos megegyezését később gyakorta felrúgták egyik vagy mindkét részről (a legény szegénységét felemlegették, és ha a lány szüleinél laktak, élete végéig mintegy szolgaként élt, másrészt meg a férfi szeretőt tartott, máshoz járt a felesége mellett, ami persze általában kitudódott). Ez alkalommal meg is állapodtak az eljegyzés időpontjában. A megkérést követte az eljegyzés (kézfogó) jegyváltással. Ettől fogva már „gyűrűs menyasszony”, illetve „gyűrűs vőlegény” a két fiatal, az ebből az állapotból való visszalépés ritka és csak alapos ok miatt történhetett (pl. hűtlenség). Az eljegyzés a lányos háznál történt, lehetőleg ünnepnap (valamelyik jelentősebb közösségi ünnepen, vagy szombaton, vasárnap), de nem kötötték szigorúan az ünnepekhez, az időpontot a fiatalok döntötték el. Költségeit a menyasszony szülei állták. Időpontja az este volt. Erre az eseményre a legközelebbi rokonokat hívták meg, tehát szűk körben ünnepeltek. Hyen alkalmon ott voltak a keresztszülők (akik násznagyok vagy házigazdák lesznek), illetve aki násznagy lesz, családostól. Elmondták, miért mennek, ám nem mondtak „ceremóniás mondókát”, csak egyszerűbbet. A fiatalok meghívhatták legjobb barátjukat, barátnőjüket. A közösen elköltött vacsora előtt felhúzták a gyűrűket. Ezeket egy időben állami kiutalásra lehetett megvásárolni, sokan feketézőktől szerezték be, azt kockáztatva, hogy ha beárulják őket, elkobozzák az aranyat. A szülők, nagyszülők saját gyűrűiket, aranytárgyaikat adták oda, hogy abból készíttessenek új gyűrűket a fiatalok. A karikagyűrűk és a pecsétgyűrű (amikor divatba jött) árának előteremtése és megvásárlása a vőlegény feladata volt. Nem volt általános hosszabb beszédet mondani. A mulatozás nem nyúlt bele az éjfél utáni órákba. Bensőségesebb hangulatú ünnep volt, nem közösségi esemény. („Az eljegyzésem napján még arattam a zabot, egy asszonnyal, édesanyám készített” - mondta el Tóth Magda.) Az eljegyzés alkalmával a vőlegény és a menyasszony szülei azt is megbeszélték, hogy ki milyen részt vállal a lakodalom előkészítésében. A szülők bizonyos szabályokhoz igazodtak: régebb az új pár házát a legénynek és rokonságának kellett megépíteni, ha erre lehetőség adódott, gyakoribb volt azonban, hogy a fiatalok a vőlegény szüleinél laktak, külön szobában. „A generációk együtt éltek, békességben” (TM.). Ha tudtak „szerezni”, később külön költöztek. A berendezést (bútor, szőttesek, háztartási eszközök) a lány részéről kapták, ám a kályhát a vőlegénynek kellett megvásárolni vagy beszerezni. A múlt században jött szokásba, hogy a vőlegénynek is kezdtek stafírungot készíteni - az erőszakos kollektivizálás, majd államosítás után a fiatalok anyagi helyzete is alapvetően megváltozott, földet és (nagyállatot már nem tudtak adni szüleik a fiataloknak, föld nem volt, nem lehetett a tulajdonukban. Lakást építeni igencsak költséges lett, a szülők már nem adhattak földet, erdőrészt gyermekeiknek, csupán állatfélét, szerszámokat (pl. szekér, eke, borona stb.). Az ötvenes évektől nagyon sok fiatal elköltözött a környező városokba, munkába állt és keresővé vált sok lány is, így anyagilag függetlenekké váltak. Lakáshoz is könnyebb volt hozzájutni városon, kiutalásra. Azonban ez a nemzedék még átmeneti állapotnak tartva városon tartózkodását, igazi hajlékának a szülői házat tekintette, és a helyi szokásoknak megfelelően jártak el életük fordulópontjain. Az eljegyzés után néha várni kellett kedvező időre (pl. tavaszi vagy őszi mezőgazdasági munkák befejezése) a lakodalomig, ami a polgári és egyházi házasságkötést jelentette. A nyolcvanas évektől a polgári házasságkötés pár nappal megelőzi a lakodalom napján történő egyházi eskütételt.A lakodalom napja a hatvanas évekig vasárnap volt, a délelőtti istentiszteleten esküdtek hűséget a fiatalok. Hogy egyre többen hagyták el a földművelést és váltak munkássá, így tették szombat estére a mulatságot, indokolták meg a kőrispatakiak a változást, ugyanis a vasárnap esti, éjjeli mulatás után reggel korán már munkába kellett menni. Emiatt később szombaton délután nem a 320
