Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Néprajz - P. Buzogány Árpád: A lakodalom régi rendje Kőrispatakon
A LAKODALOM RÉGI RENDJE KŐRISPATAKON P. Buzogány Árpád A fiatalok párválasztása mindenkor életre szóló döntés volt. Két fiatal ébredező rokonszenvét az udvarlási időszak követte. Ebben az időszakban már jelezték a szülők, ha kifogásuk volt a lánnyal vagy legénnyel szemben. Általában ellenezték a rangon aluli házasságot, mert ez a család, a rokonság presztízsvesztését jelentette a közösségben. Szülői tiltás, ellenkezés esetén a leány megszöktetésével (ritkán) vagy teherbe ejtésével állították kész tények elé a szülőket. Legfontosabb, és általában döntő kifogás lehetett a fiatal erkölcsi viselkedése: ha a legény ugyanekkor másoknak is udvarolt, ha olyan „természete” volt, hogy szinte mindenkinek tette a szépet, vagy ha korábban elítélhető módon szakított szeretőjével, esetleg bitangot csinált valakinek, illetve a lányról közszájon forgó pletykák. A gazdasági, anyagi szempontok figyelembe vétele sem volt mellékes (legyen föld, vagyon, gazdaság, ne szegénységben kelljen élni), ám gyakoribb eset volt, hogy a szülők a rossz természetű rokonsághoz (iszákosak, nem eléggé szorgalmasak, asszonyaikkal rosszul bántak, illetve rendetlenek, nem tiszták, haragtartók stb.) való tartozás miatt nem szerették volna, ha gyereküknek a szóban forgó fiatal házastársa lenne. Ha a kapcsolat „komoly” volt, a fiatalok előzetes megegyezése után következett a leánykérés. A megkérést, illetve a megkéretést előzetes „tapogatózás” előzhette meg harmadik személy segítségével, bevonásával, a szülők véleményét megtudandó, hiszen a kérő nem szívesen tette ki magát egy esetleges visszautasításnak. A hivatalos megkérésre általában akkor került sor, amikor a legény és annak családja tudta, megbizonyosodott, hogy nem fogják visszautasítani. („Aki leánykérni ment, az biztos volt, hogy nem utasítják vissza”, fogalmazta meg Tóth Magda.) Ez a „jelzés” gyakran éppen a lány, a menyasszonyra lévendő részéről jött. Még akkor is, ha a fiatalok korábban elhatározták, hogy életüket összekötik, a megkéretés vagy megkérés nem maradhatott el, ugyanis a szülői beleegyezés hiányában minden anyagi támasz nélkül, vagy éppen más településen (városon) munkát és pénzt keresve kezdhették meg közös életüket. A lányok az 1920-30-as évektől szolgálni mentek, tehenet vettek, azt később eladták, ha bútort vásároltak, ám amúgy is azt tartották, „amelyik leány nem volt szolgálni, nem lesz jó háziasszony”. Kolozsvárra és a közelebbi Segesvárra, de még Bukarestbe is elszegődtek. „El kellett menjenek, hanem nem nyílt ki a szemük” (PM). A legényekre ezt nem tartották érvényesnek, legény csak akkor ment szolgálni, ha szükség volt, ha kellett „szerezni”. A közös élet megkezdése, a berendezkedés nem volt könnyű, így hát a fiatal házasok arra is rákényszerültek, hogy, amíg nem született gyerekük, együtt menjenek szolgálni. Ha idegenből jött a legény, háztűznézni jöttek, szülőkkel vagy rokonnal, netán kőrispataki ismerőssel, hogy „ismerjék meg a családot, s milyen a vagyon” (TM). Azután volt az eljegyzés. Az idegeneket volt, hogy „szerelték”, „szerezték”, vagyis ismerősök ajánlották, és megtörtént, hogy a rábeszélés, a különböző érvek (a fiatalember jó gazda, valamelyik fél mennyi állatot, földet örököl) eredménnyel jártak, ám „a szerzés nem mindig járt szerelemmel” (PM). A fiatalok valahol megismerkedtek a más falusival, és úgy alakult ki a rokonszenv, ami életüket is összekapcsolta később. A megkérés történhetett hétköznap, ám néha megadták a módját: ünnepnap, vagy legalábbis vasárnap történt. A lányos háznál készültek rá, bár úgy tettek, mintha nagy meglepetés lenne. A vendégeket itallal kínálták, és sütemény is került elő „tiszta véletlen”. A lányt az udvarló édesapja, legtöbbször azonban a rokonságból valamelyik idős férfi kérte meg, de szempont volt az is, hogy jól tudjon beszélni (tehát ilyen személyt kértek fel a rokonságból, emiatt akár a falu szószólói is A Csíki Székely Múzeum Évkönyve IX. (2013), p. 319-344 319
