Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Forró Albert: Egy 18. századi könyvgyűjtő asszony végrendelete
EGY 18. SZÁZADI FŐÚRI ASSZONY VÉGRENDELETE Forró Albert Az erdélyi nemességet az évszázadok során köztudottan szoros, már-már familiárisnak nevezhető viszony fűzte a társadalom alsóbb rétegeihez. Felelősséget éreztek országuk, egyházuk, népük, a rájuk bízottak boldogulása iránt. Nemcsak politikai-társadalmi-gazdasági-kulturális vezetői voltak a társadalomnak, hanem a főnemesi családok szolgálatnak fogták fel kivételes helyzetüket. Sokan közülük vagyonuk jelentős részét fordították a köz javára: templomokat építettek és renováltak, klenódiumokkal és textíliákkal látták el azokat, iskolákat alapítottak, papi és tanítói jövedelmekről gondoskodtak, könyveket gyűjtöttek és könyvtárakat létesítettek, szegény sorsú, de tehetséges fiatalok tanulását támogatták, könyvek megjelenését pártolták stb. Mindez különösen igaz volt a 18. századi református vallású nemesség esetében, amely a Habsburg hatalom alá került, és az ellenreformáció hatásainak kitett Erdélyben az egyházi szolgálatvállalást, az egyházi intézmények támogatását, jövedelmeiknek gyarapítását küldetésként élték meg. A Bánffi, Bethlen, Korda, Rhédei, Teleki és más főúri családok vállalták magukra a 18. században az erdélyi református egyház érdekvédelmének és támogatásának egyáltalán nem könnyű feladatát, amit egy évszázaddal korábban többnyire a kálvinista fejedelmek végeztek közösségi érdekből. Férjeik mellett, már a 16. századtól, az asszonyok is bekapcsolódtak a mecénási tevékenységbe. A magyar történelemnek számos olyan nőalakja van, akiknek munkássága nélkül nem lehetne megrajzolni egy-egy korszak művelődéstörténetét. A 18. századi Erdélyben Árva Bethlen Kata olthévízi és fogarasi otthona körül alakult ki egy főrangú nőkből álló csoport, amelynek tagjai számára erkölcsi kötelességnek számított a magyar nyelvű irodalom pártolása, a magyar könyvek gyűjtése, a református egyház és tanintézmények anyagi támogatása. Ennek soraiban ott találjuk Bethlen Imréné Gyulai Klárát, Teleki László né Ráday Esztert, Nemes Juditot, valamint Korda Zsigmond özvegyét, Nemes Júliát.1 Nemes Júlia - akinek végrendeletét az alábbiakban tesszük közzé - félévszázadon át az udvarhelyi református egyházmegye eklézsiáinak és a székelyudvarhelyi református kollégium neves támogatója, patrónusa volt. Élete sorsának alakulása sokban hasonlított a nála alig egy évtizeddel idősebb Bethlen Katáéhoz. Szülei fiatal kora ellenére férjhez adták az idős Korda Zsigmondhoz, s alig múlt húszesztendős, amikor már túl volt egy boldogtalan, megaláztatásoktól sem mentes házasságon.2 A megpróbáltatásokkal teli, gyermektelen házasság után, székelykeresztúri birtokára vonult vissza, ahol életének hátralévő, özvegységben eltöltött több mint hat évtizedét a kálvinista egyház és iskolák támogatásának, könyvek gyűjtésének szentelte. A fiatalkori csalódások, megpróbáltatások és a magány Nemes Júliát arra ösztönözték, hogy az imádságban, a személyes vallásosságban és a gyakorlati keresztény életben keressen menedéket és életcélt. Azok a törekvései, hogy a templom falain és az egyházon kívül is megélje a Szentírás normáit, hogy a földi életet lehetőségei szerint Isten országává változtassa, a pietizmus egyik kimagasló alakjává tették őt tájainkon. Pataki Sámuel, a kolozsvári református nyomda igazgatója, nem véletlenül nevezi Nemes 1 Jakó 1976,232. 2 Uo. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve IX. (2013), p. 157-166 157
