Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Bicsok Zoltán: „…Csik Somlyóra Praetoriális ház építendő…” Források a csíksomlyói Székház építésének (elő)történetéhez (1790–1825)
BICSOK ZOLTÁN század közepére elkészült a ferences épületegyüttessel átellenben a Pretórium, amelybe 1840 után több lépésben helyezték el a szék iratanyagát: előbb a széki tisztségviselőknél lévő, a működésük idején felgyülemlett tisztségi, közgyűlési és törvényszéki iratokat,34 majd 1844 után a szék régi levéltárát.35 a Praetoriális Házat hová gondolták s végezték építtetni?” Amint arról a fentebbiekben már volt szó, a 18. század folyamán Csíkszék területén több pretoriális hely is volt, ahol a szék rendjei közgyűléseket, a fő- illetve altisztek elnöklete alatt a táblabírák törvényes székeket, a tisztség pedig tiszti gyűléseket tartott. A kiváltságokon alapuló széki önállóság ugyan egy széttartó, a helyi központoknak és a partikuláris érdekeknek kedvező, ugyanakkor egyre nehézkesebben működő és a kor kihívásainak egyre kevésbé megfelelni tudó közigazgatási és jogszolgáltatási rendszert eredményezett, azonban a hatékonyság-centrikus központi kormányzat mindinkább arra sarkallta helyi képviselőit, a főtiszteket, hogy igyekezzenek a korszerűsödés irányába hatni. Már a 18. század közepén tetten érhető a szándék, hogy a szék igazgatása mindinkább egy központi helyre koncentrálódjon - ez a központi hely pedig akkoriban nem/sem lehetett más, mint Csíksomlyó. A ferences kolostor, a nyomda, a gimnázium, az ezeknek helyet adó (kő)épületek, és nem utolsó sorban a település földrajzi fekvése - amely az észak-déli és nyugat-keleti irányba futó utak találkozásánál fekszik ugyan, de mégsem a várbeli katonaság közvetlen közelében - olyan helyzeti előnyt jelentett, amely nehezen volt megkérdőjelezhető bármely környékbeli település által. Nem véletlen, hogy kőröspataki gr. Kálnoki Ferenc főkirálybíró éppen itt, saját birtokán építtette fel a széki börtönt, és az is joggal feltételezhető, hogy 1753-ban, a szék pénztárának elhelyezésére építendő biztonságos épületet is Somlyóra képzelhette el. Egy évtizeddel később, a Folytonos Táblák erdélyi megszervezésekor a Nemes-bizottság is Csíksomlyót javasolta a csíkszéki Tábla székhelyeként.36 Itt is működött az új igazságszolgáltatási fórum az évtized végéig. Úgy tűnik, ekkoriban - sepsiszentiványi br. Henter Adám főkirálybírósága idején, akinek kiterjedt birtokai voltak Alcsíkon - már inkább arra irányult a szándék, hogy két Csík és Kászon székek számára Csíkszentkirályon jöjjön létre állandó központ. 1769-ben kelt az a főkormányszéki leirat, melynek hatására a következő években Csíkszék Folytonos Táblája Bors Tamás csíkszentkirályi házában ülésezett.37 Aztán 1783-ban - már egy új főtiszt, csíkszentdomokosi Sándor László idején, és talán az ő hatására - újból visszakerült a Tábla székhelye Csíksomlyóra.38 Ennek ellenére 1790-ben, amikor a II. József-féle vármegyei rendszerről a széki közigazgatáshoz való visszatérés volt a közgyűlés tárgya, a négy társszék rendjei ismét Csíkszentkirályon gyűltek össze, „a Felséges Főkormányozó Széktől kirendelt elébbi praetoriális helyre”.39 Az egységes széki központ és az abban felépítendő állandó székház kérdésköre szempontjából az 1790. év fordulópontot jelent. Ekkor került visszaállításra az 1784-ben II. József által felszámolt széki rendszer, és értelemszerűen, ekkor válhatott újból aktuálissá a széki központ ügye. Mindebből következően pedig ekkortól számíthatjuk annak a hosszúra nyúlt vitának a kezdetét, amely az 34 ROLHMH, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCXXXV/49., CCXXXVII/47., CCXXXIX/22. irat. 35 A fennebb már említett, 1844. évi jelentésében írja Balási József főkirálybíró: „... a csíki anyalevéltárnak is régibb levelei még rendetlenül vadnak és ezeknek az Praetoriumnál lévő levéltárba magok helyekre lejendő rakatása alkalmával fog kitűnni, hogy mennyiben hijánzik még Regestrumok, Indexek és mennyi jutalomra lejendenek méltók az fogyatkozások helyrehozásával, a későbbi levelek rendbe szedésével eddig is munkálkodott s az egész levéltár tökélletes rendbe szedéséig még munkálandó személyek...”. - ROLHMH, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCL/8. irat, 1. lap. 36 Pál-Antal 2002,151. '7 ROLHMH, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, XXII/44. irat, 1. lap és XXIII/25. irat, 1. lap. 18 ROLHMH, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, XXXVI/46. irat, 1. lap. 39 ROLHMH, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, XLVII/15. irat, 1. lap. 122