Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Néprajz - Fülöp Hajnalka: A háziipari szőnyegszövés története Csíkban
FÜLÖP HAJNALKA szőnyegeken.59 Hatására 14 faluban 49 asszony szőtt alakos szőnyegeket, munkáikból Bandi Dezső kiállítást rendezett Csíkszeredában.60 A csíki falvak szövetkezeti bedolgozóinak munkáját azonban nem Bandi Dezső tervei határozták meg. Az 1970-es évektől erőteljes iparosítás zajlott országszerte. Csíkszeredában gyárak épültek, a környék falvaiból sokan vállaltak munkát a városban, távoli megyékből is folyt a munkaerő betelepítése. A falusi családok számára több megélhetési lehetőség kínálkozott: a férfiak a felcsíki bányákban, az építőiparban vagy a városi nehézipari egységek valamelyikében helyezkedtek el, a biztos jövedelmet és a napi ingázó életformát választották. A nők a háziipari szövetkezetben dolgoztak tovább, vagy ők is a városi gyárak valamelyikében vállaltak munkát. A szövetkezeti bedolgozóknak a havi közepes keresetért nagyon sokat kellett dolgozniuk, így többen szembesültek azzal az ellentmondással, hogy hiába szőnek naponta, a munkával töltött éveik száma a munkakönyvben ezt nem tükrözi. Rugalmas munkaidőben dolgoztak, közben a háztáji gazdaságban is elvégezték a munkát. A nyári mezőgazdasági szezonmunkák idején kevesebbet szőttek, mint télen. Ez az életforma valójában nem különbözött a száz, vagy több száz évvel korábbi, önellátásra törekvő falusi családok asszonyainak életétől, de a szövést megfizette a szövetkezet. A családok jövedelmének nagyobb része a férfiak ipari munkájából származott. Az asszonyok a szövetkezeti munka mellett egyéni szőnyeg megrendeléseket is vállaltak. Többen, látva, hogy bedolgozóként nem teljesíthetik a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaidőt, amennyiben a családi körülményeik lehetővé tették (szülői segítségre számíthattak vagy a gyermekeik iskolába kerültek), kiléptek a szövetkezetből és a férjükhöz hasonlóan valamelyik Csíkszeredái gyárban vállaltak munkát: a készruhagyárban, a kötődében vagy a fonodában. Utóbbi két gyárból gyakran vittek haza fonalat, így pótolták a kötéshez, szövéshez szükséges gyapjút, a gyári munka mellett is vállaltak szőnyeg megrendeléseket. Festékesek a 20. századi kelengyében A második világháború után a falusi háztartásokban csak pamutcérnát (gyapotot) használtak láncfonalként az asszonyok, a vetülék többnyire házi gyapjú volt, később különböző műszálas fonalakkal kiegészítve. A gyapjú a korábbinál vastagabbra sodort, lazább, a szőnyegek is vastagabbak, durvábbak voltak.61 A festékes újabb, színesebb változata továbbra is kiemelkedő értéket képviselt a kelengyében, az 1930-as évektől elsősorban virágmintás, rózsaindás motívumokkal szőtték. Általában két egyforma ágytakaró, egy abrosz és egy falvédő alkotta a garnitúrát. Idősebb asszonyok napjainkban is szívesen használják az 1950-es években szőtt rózsás festékeseiket a lakókonyhában. A festékest megkímélték, sokan büszkék arra, hogy a gyermekeiket nem engedték az ágyra ülni, nehogy sérüljön a festékes, az ágytakaró.62 Mivel az ipari munka nem járt együtt gyökeres életformaváltással, és az önellátásra irányuló törekvés sem változott, hanem az 1980-as évek hiánygazdálkodásának idején létfontosságú volt, a biztos havi jövedelem lehetővé tette az anyagi értékek, tartós fogyasztási cikkek felhalmozását. Ebben az időszakban gyarapodott a kelengye legnagyobb mértékben. Az 1970-es évek végétől már több garnitúrát is készítettek, és a többféle színű, egyenként a korábbinál több alkotóelemből komponált festékes garnitúra mellett megjelent a szedettes technikával készült piros-fekete, egy 59 GÁSPÁR 2000, 37. A növényi, emberi alakok szövését például Csiszár Erzsébet csíkpálfalvi szövőasszony nem vállalta, bár Bandi Dezső személyesen is felkereste emiatt. Erzsébet ezeket a motívumokat románnak tartotta, ragaszkodott a festékes hagyományos motívumainak szövéséhez. 60 Nagy 0.1997,15. 61 Farkas 2003, 82. 62 NAGY O. 1997, 17. A hímesek mellett a festékes a „rangelső” a kelengyében, szinte státusszimbólum a garnitúra. 324
