Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Történelem - Bicsok Zoltán: Egy tiszavirág életű próbálkozás: a Csíksomlyói Zeneintézet (1846–1848) (Forrásközlés)
BICSOK ZOLTÁN elterjedésével a korabeli diákság az iskola keretein belül hozzákezdett azoknak a reformtörekvéseknek a megvalósításához, melyekről a közélet hivatalos fórumain a polgári és egyházi elöljárók még csak polemizáltak.4 „Míg a közéletben nagy hullámokat vetve folyt a vita az iskolák magyarnyelvűségéről, addig az iskolán belül - saját teret találva magának - megvalósult a jogos követelés. A különféle önképzőkörök, nyelvművelő társaságok, amelyek tárgyalt korszakunk iskoláinak felső osztályaiban, az akadémiákon és a papnevelő intézetekben működtek, nemcsak a szorosan vett iskolai nevelésben töltöttek be jelentős szerepet, de közművelődésünk magyarrá válásában is. ” - értékelte a reformkori diáktársaságok szerepét Mészáros István.5 Az oktatási nyelv ügyében a magyar „testvérhazában” jelentős előrelépés történt, az 1844. évi II. törvénycikk ugyanis kimondta, hogy „az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen ”, Erdélyben azonban ez nem volt hatályos, itt a tanítás 1848-ig latin nyelvű maradt. A művelődési élet reformkori megpezsdülése, illetve az oktatási rendszer megújítását célzó magyarországi és erdélyi reformtörekvések szele az 1840-es évek első felében a földrajzilag, de a gazdasági és kulturális élet tekintetében éppúgy a periférián található Csíkot is megérintette, azonban hogy hozzánk csak egy enyhe fuvallat ért el, azt az eredmények - pár ötlet és még kevesebb megvalósítás - igazolják. Helyi viszonyok közepette kiemelkedő fontosságú volt, hogy 1843-ban - dacolva a határőrezredek kezdeti hűvös tartózkodásával -, az egyházi és polgári elöljárók kezdeményezésére megalakult a Csíki Magyar Olvasó Egyesület; egész Csíkszéket megmozgatta a Székely Nemzeti Műipariskola megalapításának terve - illetve az intézmény felállítására megkezdett gyűjtés -, mely gondolat azonban leginkább az ötletgazda, Dávid Mózes Antal gyergyó- remetei származása miatt kötődik a szék területéhez, az iskola ugyanis, ha létrejön, Székelyudvarhelyen működött volna - e helyi kezdeményezések rövidke sorába illeszkedik a csík- somlyói ferences gimnázium mellett szervezett ún. Csíksomlyói Zeneintézet létrehívása is. 1846 januárjának derekán a csíksomlyói Pretórium falai egészen újszerű indítvány tanúi voltak: csíkszentsimoni Endes Miklós alcsíki alkirálybíró előterjesztésében egy Csíksomlyón, a ferences gimnázium növendékei részére megalapítandó zeneintézet szükségességét vetette fel. De nemcsak az ötlet volt kissé szokatlan e tájon, valószínűleg az indítvány indoklásán is felkaphatták páran a fejüket, különösen, hogy éppen egy hivatalban lévő alkirálybíró szájából hangzottak el a szavak. Nem volt ez átfogó, precíz elemzés, sem a tanügyi rendszer kíméletlen látlelete, a pár mondatos kritika azonban, amely a hazai katolikus iskolák túlhaladottságát észrevételezte, vélhetően a műveltebb, a köz dolgaiban otthonosabban mozgó csíkiak vélekedését is tükrözte - még akkor is, ha ennek a többség addig nem kívánt nyilvánosan hangot adni. A tanügyi rendszer bírálatán túl, az alkirálybíró nem vonakodott rámutatni a helyi közigazgatás elöljáróinak, a polgári hatóságoknak a felelősségére sem: „Hazánk jövendője az ifjúság minden tekintetbeni kimívelésén alapulván, meg kell mégis vallanunk, hogy általánoson római hitvallásos felekezeteinkre édes hazánk kevésbé számíthat; ha pedig ennek vizsgálatába beljebb bocsátkozunk, bizonyoson egy kitűnő oka az, hogy ifjaink sorsát közgyűléseink tanácskozási szőnyegére nem gyakran méltányoljuk, következőleg tetteiket, mívelődési modorokot figyelemmel nem kísérjük, s fájdalom! ennek következése az is, hogy a mü élénk s minden szépet s jót felfogni képes ifjaink, minden egyéb nemes fejledezésektől fosztva, csak egy kis deákos gymnasialis tanulmánnyal kéntelenek maradni...”. E hangok a hagyományokhoz ragaszkodó Csíkban valószínűleg nem lehettek mindennaposak, bár az erdélyi reformkori közélet vezéregyéniségei részéről ekkoriban gyakran hangzottak el hasonló értékelések, br. Wesselényi Miklós például kora oktatási rendszeréről írva úgy látta, hogy az „értelmi műveltség hiánya” a legfőbb gátja a reformok útján való előrehaladásnak, ugyanakkor a „hibás, s gyakran oktalan” neve4 Horváth 1988, 323. 5 Mészáros 1968,181-182. 170
