Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Figyelő - Kelemen Imola: Beszámoló az angliai Sheffieldben tartott Zooarchaeológiai Rövid Kurzusról (2011. április 13–15.)
1 egy egyedet tudunk azonosítani, addig, ha megjelenik egyetlen rókacsont az anyagban, az egyedül is minimum egy egyednek fog számítani. Láthatjuk, a két módszer közül egyik sem tökéletes, de pozitívumaik és hiányosságaik megpróbálják kiegészíteni egymást, ezért javasolt mindkettőt használni. A lelőhelyen a valóságban volt állatok száma valahol a NISP és az MNI számadatai között lehet. A csontokon észlelt elváltozások nyomait (mészárlás, vágás, hasítás, rágás, égés, főzés, patológia) vizsgálva megtudtuk, hogy a csontokat sokféle állat megrághatja, de a leggyakrabban kutya-, macska-, disznó-, rágcsáló- vagy akár emberfogak nyomait ismerhetjük fel rajtuk. A mészárlás nyomai a vágás és hasítás nyomok, ezekből - megfelelő módszerrel vizsgálva - még az is megállapítható, hogy milyen anyagból készült az eszköz (kő vagy fém), amivel a vágást ejtették. A megmunkált csontok vizsgálata pedig lassan egy külön tudománnyá nőtte ki magát, ezeken gyakran mindenféle vágás, csiszolás, fúrás nyoma felismerhető. Ugyanakkor a csontok néha megéghetnek. Ez lehet véletlenszerű parázsolás vagy szándékos égetés. Ételkészítés, sütés közben könnyen megégnek a csontok, de a megtelt szemétgödröket is gyakran meggyújtották az őskorban. És persze nem titok, hogy a csontokat tüzelőként is használták. Ezen viszonylag gyakori nyomokkal szemben a patológiai elváltozások nyomait ritkán találjuk meg az állatcsontokon, mert egyrészt nem minden betegség van hatással a csontra, másrészt pedig, ami viszont hatással lenne, gyakran nincs elég ideje befolyásolni a csont szerkezetét, hiszen a beteg állatokat általában nem tartják életben. Mégis, amivel a leginkább találkozunk, azok az izületi gyulladás által okozott elváltozások, főleg igavonó állatoknál. Ezen kívül felismerhető még egyes lófogakon a zabla nyoma, vagy láthatunk begyógyult töréseket és összenőtt csontokat, csigolyákat. A délutáni tömbben az újabban az archaeozoológiában is használatos biológiai, illetve kémiai vizsgálatokról (izotópok, genetika) hallhattunk. A szén- és nitrogénizotópok segítségével többet megtudhatunk az állatok étrendjéről, az oxigén és stroncium izotópokat vizsgálva az állatok mozgását, vándorlását követhetjük nyomon. A szén és nitrogénizotópok mintavétele csak kollagént tartalmazó csontokból lehetséges, míg az oxigén és stroncium izotópoknak megfelel a szervetlen anyag is. Erre a fogzománc a legalkalmasabb. Az izotópos vizsgálatok azonban szinte minden esetben destruktívak, tönkreteszik a mintát. A genetikai vizsgálatokat viszont főleg a háziasítás kutatásában alkalmazzák. A mitochondriális DNS az, amit a legjobb eséllyel tudnak régészeti állatcsontból kivonni, ez pedig az anyai ágon vezeti vissza a felmenőket. __________ BESZÁMOLÓ A ZOOARCHAEOLÓGIAI RÖVID KURZUSRÓL ■ A képzés tanulságai A három rövid nap alatt a szervezők, előadók hihetetlenül nagy mennyiségű információt jutattak el a résztvevőkhöz, ezeknek nagyrészét csak az elkövetkező hetek alatt tudtuk megfelelően feldolgozni. Ez idő alatt sikerült felismerni azt is, hogy a hazai archaeo- zoológusok, illetve szőkébb körben az általam eddig használt módszerek végtelenül hiányosak és gyakran hibásak is a Sheffieldben, Angliában hallottakhoz képest. Hogy csak egy pár hibának tekinthető dolgot említsek: itt a legritkább esetekben használnak száraz vagy nedves rostálást az állatcsontok begyűjtéséhez; bevett szokás, hogy a csontot (a kerámiához hasonlóan) mosás előtt odatesszük ázni; a találó darabokat a legtöbb esetben összeragasztjuk; ezen kívül, személy szerint eddig hajlamos voltam nem figyelembe venni vagy megfeledkezni a tafonómiai megfigyelésekről, arról, hogy mennyi minden befolyásolhatja egy állatcsont- anyag mennyiségét és minőségét. És egy pár hiányosság: nagyon szegényes összehasonlító csontanyaggal rendelkezünk; ugyanakkor nem csak helyi vagy hazai szinten, de egész Kelet-Európábán ritkaságnak számít a madár- és halcsontok, illetve a puhatestűek azonosítására szakosodott specialista; az archaeozoológiában alkalmazott izotópos és genetikai vizsgálatok pedig még nagyon gyerekcipőben járnak. 465
