Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Néprajz - Farkas Irén: Adatok a csíki népi kovácsmesterséghez
FARKAS IRÉN bányásznak mind addig semmi fizetésük, míg a vaskövet el nem érik. Mikor a vaskövet elérik s áshatják, minden 222 szekér kőtől az feljebb megírt mód szerint van a fizetés. Az itt szolgálatot teljesítők, a felcsíki falvak székelyei6 7 8 adó- és a hadi kötelezettség alóli mentességet élveztek. A fennmaradt leltárakból tudjuk, hogy a vashámor és a közelében levő hozzá tartozó fűrészmalom a manufaktúra megszervezett munkamenetében nem csak vasmegmunkálásra szakosodott mesterek, bányászok (vaskővágó, vaskőhordó, csigatekerő, rostoló), vasolvasztók, kohászok (vasfúvó, vaskövet égető, fútató, forrasztó), kovácsok (vasverető, vasverő) dolgoztak, de más mesterséget művelő mesterek is szolgáltak, faragó (ács), szénégető, fúvó csináló varga, szekércsináló, targonca csináló, válú- és járomcsináló, kádár, kötélverő, kertelő, targonca- és lapátcsináló, szekeres, a fűrészmalomnál úgyszintén, a fűrészhez szolgálók e mesterségben járatosak voltak. Az itt kitermelt vasat a fejedelem rendelkezése szerint tilos volt másnak termelni, vagy eladni: „vasatfutatni és kokon veretni” nem volt szabad. Elsősorban a fejedelmi uradalmak és várak vasneművel való ellátását szolgálták,9 mégis a rúdvas egy részét áruba is bocsátották. A feljegyzések szerint10 a csíki hámorban a feldolgozott rúdvas mellett más készterméket is készítettek, ásót, kapát, patkót és patkószeget. A szerző szerint egyéb használati tárgyat is, vasedényeket (serpenyők), valamint fegyvereket, ágyúba való golyóbist is öntöttek. Az itt dolgozó mesterek szolgálati időn túl végzett munkájukért időnként pénzbeli, időnként természetbeni fizettségben részesültek, rúdvasban kapták meg fizettségüket. A csíki vasérclelőhely kimerülésével, a hámor megszűntével a 18. század elején, a Csíkhoz legközelebb levő hámorok látták el (főként Szentkeresztbánya) a vidék lakóit és kovácsmestereit a szükséges rúdvassal, később egyre inkább bővülő termékválasztékkal, mezőgazdasági eszközökkel, épület- és bútorvasakkal, patkókkal és szegekkel, háztartási eszközökkel. Az erdélyi hámorok mégsem tudják kellő mennyiségben ellátni a vasszükségletet, ezért a 19. század elején a kincstár Ausztriából hozat nyersvasat és késztermékeket.11 A régi magyar nyelvben vasverőnek nevezett kovácsmesterség önnálló fejlődése lényegében attól a ponttól kezdődik el, amikor a korai vaskitermelés és kohászat manufaktúrájában a vízzel hajtott vashámorok által kitermelt végtermék, a vert vas, a kovácsvas rúdvassá, illetve sing- vagy laposvassá dolgozódik fel,12 13 14 és ennek további megmunkálása kezdődik el a városi kovácsmesterek, valamint a falusi, háziiparosként működő, népi kovácsmesterek műhelyében. A későbbiekben különül el a finomabb megmunkálásokat igénylő lakatosmesterség, melyek elsősorban a városokban működtek.1 ^ A szakma fejlődésében fontos szerepet kapnak a középkorban a városokban kialakuló céhek, a céhes kézműipar mestereinek munkája, akárcsak más mesterségek fejlődésében. A kovácsmesterségtől a 14. századtól elkülönül és specializálódik több szakmaág, a speciális termékeket készítő fegyverkovácsok, páncél-, pajzs-, sisak-, és lándzsakészítő, a kardkovács vagy csiszár, a sarkantyúkészítő, a lakatos, a patkolókovács, a 17. században a balta-, bárd-, eke- és kaszakovács, majd a ráspolykészítő, tűcsináló, horgony-, mérleg-, rostély-, szeg-, szerszám- és zablyakovács, majd az abroncs és lánckovács. így differenciálódott egyetlen mesterségből 18 féle speciális mesterség.1“1 De külön beszélhetünk a rézöntő szakmáról, a pléhcsinálókról, bádogosokról, a kolompárokról (csengő- és kolompkészítők), az üstműve6 PATAKI 1971. Csíkmadaras, Csíkdánfalva, Csíkszenttamás, Csíkjenőfalva, Csíkszentdomokos, Vacsárcsi, Csíkszépvíz. 8 SzOkl. II. 220-222,V. 151, PATAKI 1971. 9 Alsó Komána, Porumbák, Ebesfalva, Radnót, Görgény, Fogaras. 10 Pataki utal a fejedelemasszony, Bornemissza Anna naplóira, melyben késztermékek is szerepelnek. PATAKI 1971, 33. 11 KŐVÁRY1847. 12 SZABÓ 1954, BOGDÁN 1973. 13 H. CSUKÁS 2005. 14 BOGDÁN 1989. 212
