Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)

Történelem - Szőcs János: Domokos Pál Péter és Csutak Vilmos levelezése (1929–1936)

hogy másolatodat most nem 12 ezer, hanem csak 10 000 lejért vagy hajlandó átengedni a múzeumnak. 2. Ami könyved segélyezésének új kérdését jelenti, arra nézve kérdést kell intéznem elnökünkhöz és ügyvezetőtanácsunkhoz s éppen azért most érdemileg erre sem válaszol­hatok. Magánvéleményem azonban az, hogy amint már szóval említettem „firmánkat” csak olyan (és csakis új) dologhoz adhatjuk, amit láttunk néztünk, kézbe vehettünk. Látatlanul - mennyire sajnáljuk a dolgot - a dolog természetes rendje szerint még a római pápának sem adhatjuk, mert alapszabályaink értelmében tninden szavunkért, minden ténykedé­sünkért nemcsak múltunkkal, hanem főleg jövőnkkel szemben is szigorú felelőséggel tartozunk, s amikor én naponként azt látom, érzem és tapasztalom, hogy előzetes cenzúra nélkül még egy természettudományi előadást sem tarthatunk, akkor még elvileg sem javasolhatom a kérésed teljesítését mindaddig, amíg nem leszel szíves a kéziratodat a mi jóindulatú, de felelősségünk tudatában elmaradhatatlan cenzúránknak megküldeni. Különben leveledet még ma elküldöm dr. Török Andor elnökünknek és rajta leszek, hogy szíves kérdéseidre pár héten belül, tehát mielőbb érdemlegesen választ adhassunk. A küldött kitűnő fotográfiákat hálásan köszönöm és megkérem ma elnökünket arra is, hogy a kérdéses eszköz megszerezhetése felől tájékozódni és tájékoztatni szíveskedjék. Meleg barátsággal ölellek! Jó Barátod, Sepsiszentgyörgy, 1935. jan. 29-én CsutakV. SZŐCSJÁNOS__________________________________________________________________________ Mélyen tiszelt Igazgató Úr! Kedves Barátom! fanuár 15-e óta Kolozsvárra költöztem és itt a kát. népszövetség keretében dolgozom. Csík és Háromszék Bécsben leírt adóügyi összeírását, melyet a csendőrség a nálam tartott házkutatás alkalmával lefoglalt és elvitt, most visszakaptam a többi irataimmal egy’ütt. Sok kiadásom volt az átköltözködéssel. Most, ha kívánod, a kéziratot 5000 lejért a Múzeum rendelkezésére bocsátom. Megtaláltam gróf Teleki Józsefi 799-ben kelt Székelyföldről szóló útleírását is. Az iroda­lomban teljesen ismeretlen írást - 59 gépelt oldal - a Múzeum kiadná-e? Szíves válaszodat kérve szeretettel üdvözöl: Kolozsvár, 1936. ápr. 2. Domokos Pál Péter Tekintetes Domokos Pál Péter tanár úrnak Kolozsvárt. Kedves Barátom! Hivatkozássalf. hó 9-én a csíki és háromszéki adóügyi összeírásod átengedése tárgyá­ban kelt szíves megkeresésedre, értesíteni kívánlak, hogy szíves leveled érdemben lévő megválaszolása még ma sem áll egykönnyen módomban. Március 31-én tartott ig. választ­mányi közgyűlésünkön a folyó 1936-ik esztendeji legeslegelső néprajzi feladatunknak 206

Next

/
Thumbnails
Contents