Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Balázsi Dénes: Szövetkezetek a Gagy-vize mentén és Székelykeresztúr környékén a 20. század első felében
SZÖVETKEZETEK A GAGY-VIZE MENTÉN ÉS SZÉKELYKERESZTÚR KÖRNYÉKÉN A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Balázsi Dénes Székelykeresztúr ismételt említését az indokolja - amint az előző, a Csíki Székely Múzeum Évkönyvében megjelenő dolgozatunkban1 is hangsúlyoztuk hogy nemcsak földrajzi találkozási pontja a Nagy-Küküllőbe torkolló Fehér-Nyikónak és a Gagy-vizének, de e vidékek gazdasági és művelődési életének is gyújtópontja a mezőváros, Székelykeresztúr. Már a 19. század közepéről van adatunk, hogy a vidék elindult az állattenyésztés szakszerű- södése felé, mert a szarvasmarhakiállítást már megszerkesztett jutalmazási szabály szerint tartják.2 3 „A 19■ sz. végén Székelyudvarhely és Székelykeresztúr övezetében már léteztek a szarvasmarhatenyésztés szindikátusai. Ezek a szindikátusok a helyi fajta feljavítása érdekében magas biológiai értékű, külföldről behozott Simenthal bikákat használtak fedeztetésre. Egy, a székelyudvarhelyi levéltárban őrzött plakát, 1858. május 1-4. napjára Székelykeresztúron «Állatmutatási versenyt» hirdet. A kitűzött díjak között szerepelnek:- 3 aranykorona a legnagyobb hozamú tehén után;- 2 aranykorona a legjobb két esztendős bika után;-1 aranykorona a legjobb két esztendős tinó után; Hasonló kiállító-vásárokat, jól meghatározott keretszabályzat alapján, rendszeresen szerveztek, ez lényegesen hozzájárult a vidék állattenyésztésének fejlődéséhez. A megye neves közgazdásza4 5 azt állítja, hogy 1892-ben híres tenyészállat és üsző-kiállításokat tartottak Székelykeresztúron. A vidék gazdáinak szakmai fejlődését nagyon sokban segítették a székelykeresztúri tenyészállatkiállítások és vásárok, illetve a megalakuló gazdakörei/ A tusnádi kongresszus után (1902) a MK kormány földművelésügyi minisztere, Darányi Ignác is belépett a Székelyföld gazdasági elmaradottságának felszámolása érdekében elindított civil kezdeményezések (EMGE, Székely Szövetség stb.) által szervezett akciókba a székelyföldi biztosa, Sándor János által, majd kinevezte a Marosvásárhelyi Székelyföldi Kirendeltségét, Dorner Bélát, aki nagy tettrekészséggel, kiváló hozzáértéssel, de kevés pénzzel látott hozzá a nemes ügy szolgálatához. „Egymásután alakultak a gazdakörök, imitt-amott tej szövetkezet létesült, nemesítették a baromfiállományt s a vetőmagot, műtrágya jutott a sovány földekre stb. Mindezek legtöbbjében Keresztúr is részesült, azonban, ránk nézve, a legnagyobb haszonnal a szarvasmarha állomány feljavítására megindított munka járt... Minden év tavaszán a Keresztáron rendezett kiállításokon kerültek bemutatásra az erdélyi, sőt az alföldi (Bártzay-uradalom) tenyész apaállatok... Ezen kiállítások híre az ország határán is túljutott: a keresztúri piacról szereztek apaállatot az orosz cári uradalom és több Balkán-állam részére. ” - írja a helyi r. kát. plébános, Orbán János.6 A székelykeresztúri tenyészállatkiállításokról és vásárokról tudósítottak, valamint azoknak a székelyföldi állattenyésztés fajfeljavítói nevelő tevékenységét igyekeztek szolgálni a korabeli agrár, országos és helyi sajtófórumok: Erdélyi Gazda, Székely Nemzet, Székely Lapok, 1 BALÁZSI 2009. 2 ÁLvt. 3 HARGITA MEGYE... 1984, 5. 4 BARABÁS 1934. 5 EGYED 1974, 224-229. 6 ORBÁN 1943,221-225. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve, 2010, p. 61-102. 61
