Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Bódán Zsolt: „Azt tiszt fejjel nem is lehet.” Az öngyilkossághoz kapcsolódó attitűd hiedelmeken kívüli mentális elemei Gyimesközéplokon
„AZT TISZTA FEJJEL NEM IS LEHET ”... rendszeresen templomba járó asszonyról volt szó. így halálát sokan az ördög öngyilkosságokban való közreműködésének egyértelmű bizonyítékaként értelmezték, különösen azért mert előző vasárnap az áldozat még ott volt a misén s áldozott is. Abban, hogy az öngyilkosságokat nem ítélik el egyértelműen Gyimesközéplokon, nagy szerepet játszik az egyház a kérdéssel kapcsolatosan napjainkra jelentősen módosult álláspontja, ami az egyértelmű enyhüléssel jellemezhető leginkább. Ezzel pedig a temetéseken, a pap prédikációi által a nép folyamatosan szembesül. Többen is hangsúlyozták, hogy a pap is azt mondja, hogy nem szabad az öngyilkosokat megszólni, mert egyrészt nem ismerjük az eset körülményeit, nem tudhatjuk mi vitte rá az áldozatot tettének elkövetésére, valamint azt sem tudhatjuk, hogy volt-e esetleg lehetősége a megbánásra élete utolsó pillanataiban, másrészt az embernek nincs joga az ítélkezésre, az egyedül Istennek van fenntartva. Az öngyilkosságok körülményeit vizsgálva mindenki úgy véli (4 fő kivételével), hogy az italnak döntő szerepe van abban, hogy az emberek önkezűleg vetnek véget életüknek. „Azt a legtöbb úgy csinálja meg, azt tiszta fejjel nem is lehet.” - mondják. Különösen az idősebbek körében fogalmazódik meg kritikaként, hogy napjainkban sokkal többen élnek az alkohollal, nagyon sokan az asszonyok közül is. Az öngyilkosságok megszaporodását, mint ennek egyenes következményét látják. Az alkoholhoz hasonlóan a pillanatnyi elmezavar koncepciója is nagyon népszerű a lakosság körében (a megkérdezettek közül mindössze nyolcán kételkedtek benne), és ez a kettő gyakran összemosódva jelenik meg. Az öngyilkosságok egy tipikus modelljét a következőképpen képzelik el: az áldozatnak valamilyen bánata, problémája van, emiatt az italhoz nyúl segítségül, megittaso- dik, megzavarodik, az elméje kikapcsol és megcsinálja a bajt. Gyakran megjelenő vélemény, hogy ha valaki az öngyilkossággal fenyegetőzik, azt nem kell komolyan venni. Úgy tartják, aki mondja, az nem csinálja. Vagyis, aki beszél róla, hogy elpusztítja magát, afelől nem nagyon kell aggódni, mert csak fenyegetőzik, úgysem teszi meg. Fogalmazhatunk úgy is, hogy aki tényleg meg akar halni, az úgy követi el a tettét, hogy nem szól előtte senkinek. Ennek kapcsán egyébként a legtöbben úgy vélekednek, hogy aki megkísérli az öngyilkosságot, az valóban meg akar halni, „hiszen azért csinálja”. Ismert persze néhány olyan eset és hicdelemtör- ténet is, ahol az áldozat csak meg akart viccelni valakit, vagy ki akarta próbálni, milyen is lehet az akasztás, tehát nem akart ténylegesen búcsút mondani az életnek, s mégis megtörtént a baj. Ezért úgy tartják, hogy az ilyennel nem szabad próbálkozni, kísérletezni, mert az nem játék. Ilyenkor mindig megemlítik az ördöghöz kapcsolódó hiedelmeket is: az ott van, segít, elintézi, hogy a vicc sírásba forduljon. Arra vonatkozólag, hogy aki már átesett egy öngyilkossági kísérleten, az megpróbálja-e újra, megoszlanak a vélemények. A többség úgy tartja, hogy aki már egyszer megpróbálta és túlélte, az többet nem foglalkozik az ilyennel. Főleg az idősebbek ezt azzal is alátámasztják, hogy az már látta az ördögöket, és megijedt tőlük. Ilyen típusú hiedelemtörténet is forog közszájon a csángók körében. Ennek ellenére mindenki hallott már olyan emberről, aki kétszer, háromszor is megpróbálta már eldobni az életét. Az utóbbi három kérdésben nem annyira az életkor, mint az érintettség jelenti a választóvonalat. Akik saját családjukban tapasztalták, mennyire komolyan kell venni az öngy ilkosság problémáját, azoknak természetszerűleg másabb a véleményük, mint a közösség többi tagjának. Jól megmutatkozik ez abban is, ahogyan az öngyilkossági krízishelyzeten átesettekkel viselkednek, illetve abban, ahogy arról vélekednek, hogyan lehet túljutni az élet ilyen válságos szakaszain. Mint arra már utaltunk, Gyimesközéplokon az öngyilkosságot elsősorban a vallás kategóriáin keresztül értelmezik, nem tekintve azt orvosi vonatkozású problémának. Arra a kérdésre, hogy hogyan juthat túl az ember az ilyen helyieteken, hogyan szabadulhat meg az önpusztítás gondolataitól, szinte egyöntetűen a megtérés, az ima, az Istenhez való odafordulás fontosságát hangsúlyozzák. Ennek megfelelően az öngyilkossági krízisen átesők számára az elsődleges segíteni tudó személyként a papot tartják számon. Hozzá kell fordulni ilyen helyzetben, kérni a segítségét, megbeszélni vele a problémákat lehetőleg egy szentgyónás keretében és venni az Úr testét és vérét a szentáldozásban. Emellett a család, a legközelebbi hozzátartozók segítségének a fontosságát hangsúlyozzák a legtöbben. Ők azok, akik a válságban lévő ember mellé leginkább oda tudnak állni. Szerepük leginkább abban fogalmazódik meg, hogy vigyáznak, felügyelnek a családtagjukra. 391
