Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Bódán Zsolt: „Azt tiszt fejjel nem is lehet.” Az öngyilkossághoz kapcsolódó attitűd hiedelmeken kívüli mentális elemei Gyimesközéplokon
BÓDÁN ZSOLT hogy mennyire sajnálják azt az embert, akinek ilyen szörnyű halála van. Megállapítható tehát az, hogy a kezdeti megdöbbenés után sokkal inkább az együttérzés és a sajnálat hangjai jutnak kifejezésre, szemben a megszólással és ítélettel. Csak néhány idősebb adatközlő fogalmazott úgy, hogy az olyanon, aki ezt a halált választotta nincsen mit sajnálni, a többség a körülmények mérlegelésével alakítja ki véleményét. Ez utóbbihoz kapcsolódó jellegzetes sajátosság az okok keresése, mely a halálhír érkezte után gyakorlatilag rögtön kezdetét veszi. Bár általában úgy tartják, hogy az öngyilkosság nem elfogadható módszer az élet problémáinak a megoldására, a megkérdezettek több mint 30 %-a nyilatkozott úgy, hogy van olyan élethelyzet, amikor meglehet érteni, ha valaki így cselekszik. Hasonló arányban vélekednek úgy, hogy az öngyilkosság bátor cselekedet, ezeknél a válaszoknál a bátorság azonban nem annyira mint csodálatra méltó, sokkal inkább mint a vakmerőség és felelőtlenség mezsgyéjén mozgó tett jelenik meg. Megérthető indoknak legtöbben a nagy fájdalommal járó, súlyos, gyógyíthatatlan betegséget tekintik (25 %), valamint az öregkori magányt, különösen akkor, ha a család nem gondoskodik az idős szülőkről (20 %), és a súlyos, megoldhatatlannak tűnő pénzügyi nehézségeket (16 %). Érdekes módon, a szerelmi élet problémáit - vagy például a népballadák tragédiáinak gyakori hátterét szolgáltató szerelmesek egymástól való tiltását - egyáltalán nem tartják ilyen esetnek. Sőt, sokan kacagtak rajta, megjegyezve, hogy az bolond, aki szerelem miatt csinálja meg a bajt. A családi élet gondjait sem tekintik elfogadható indoknak az öngyilkosságra, annak ellenére, hogy az elbeszélt esetek legtöbbje erre vezethető vissza, különösen akkor nem, ha gyerekek is vannak. Úgy vélik, azt mindig el lehet simítani valahogy. Az ítélet az öngyilkossal szemben leginkább akkor fogalmazódik meg, amikor látszólag semmi oka nem volt tettének elkövetésére. Ilyenkor gyakran mondják: „Hát azok jól éltek, vagyon s minden volt, nem kellett volna, hogy arra tegye az eszét. ” Akkor is elítélően nyilatkoznak, ha az áldozat rossz viseletű, iszákos volt s tettét helytelen életvitelének következményeként tekintik. Itt is azonban nem annyira az öngyilkosság tényét, mint a személy korábbi életét ítélik el. Általában elmondható, hogy amennyiben valakit gyanítanak a tragikus események hátterében, egy hűtlen feleséget, egy rossz férjet vagy szülőt stb., akkor az ítélet sokkal inkább annak szól, nem annyira az áldozatnak. Olyanok is vannak, akik ezt a túlvilági sorsra kivetítve is értelmezik. Eszerint nem az öngyilkosnak kell elszámolnia az élet eldobásának bűnéért, hanem annak, aki az okozója volt a tettének. Ez, a tragédia hátterét firtató, az okokat megtalálni igyekvő szemlélet, mely gyakran a közvetlen hozzátartozók burkolt vagy nyíltan megfogalmazott elítéléséhez is vezethet, eredményezi azt, hogy az öngyilkosság a család számára egyértelműen mint szégyen jelenik meg. Száz megkérdezettből mindössze húszán tartották ennek az ellenkezőjét, akiknek több, mint a fele a fiatalok köréből került ki, míg a az idősek között senki nem akadt, aki szerint az ilyen tett ne számítana szégyennek. A megítélés szempontjából tanulságos lehet egy, a Megálló környéken néhány éve történt eset bemutatása, annál is inkább, mert az adatközlők nagy része reflektált erre a konkrét esetre. Egy, az ötvenes éveiben járó jómódú, ügyes, vallásos asszony akasztotta fel magát, miután a férje és a fia előző este állítólag megverték, mert megittasodott. Az előzményei az esetnek családi vonatko- zásúak voltak: a férj állítólagos kiállhatatlan természete és időnkénti félrelépései következtében az asszony rákapott az italozásra, ami miatt a férje rendszeresen megverte. Bár az asszony panaszolta, hogy milyen helyzetben van, s utalt is arra, hogy mire készül, azt senki nem vette komolyan. Annak ellenére, hogy az asszony gyakran ivott s végül ilyen állapotban öngyilkosságot követett el, a közösség megdöbbenéssel és sajnálattal fogadta a halálhírét, s egyértelműen a férjet hibáztatta és ítélte el az ügy kapcsán. Az általános vélemény szerint az ő helytelen magatartása és rossz életvitele hozta olyan helyzetbe a korábban nagy megbecsülésnek örvendő asszonyt, hogy csak az italban tudott menedéket találni, s ezt tovább súlyosbította az a tény, hogy emiatt a férj rendszeresen verte feleségét. Sokan még azon véleményüknek is hangot adtak, hogy az a jó asszony semmiképpen sem tehetett ilyet s inkább a férje akaszthatta fel. A közösség ítéletét mutatja az is, hogy a haláleset után az özvegyen maradt ember többször is próbált újranősülni eredménytelenül, annak ellenére, hogy módos, jó gazda hírében állott. Mindenkitől azt a választ kapta, hogy volt neki ügyes felesége, miért nem becsülte. Ha nem verte volna, még ma is élne. Ez az öngyilkosság azért is váltott ki nagy megdöbbenést a környéken, mivel, mint már említettük egy vallásos, 390
