Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Balázs Lajos: A nemiség kultúrájának, üzleti vonatkozásainak, nyomorának és tragikomédiájának példázatai a hazai politikai fordulat előtti és utáni évek paraszti társadalmából
A NEMISÉG KULTÚRÁJÁNAK, ÜZLETI VONATKOZÁSAINAK, NYOMORÁNAK ÉS TRAGIKOMÉDIÁJÁNAK PÉLDÁZATAI A HAZAI POLITIKAI FORDULAT ELŐTTI ÉS UTÁNI ÉVEK PARASZTI TÁRSADALMÁBÓL Balázs Lajos Legkevesebb két helyzet késztetett arra, hogy ezzel a témával jelentkezzem a Csíki Székely Múzeum felkérésére: az egyik az emberi sorsfordulók szokásvilágának, ez esetben sajátosan a születés szokásvilága kutatásának eredményei Csíkszentdomokoson az utóbbi 40 esztendő során, a másik pedig a többszörösen díjazott Cristian Mungiu film, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap (432) élménye. Pontosabban az, hogy a filmre néprajzi szempontból reflektáltam és merészeltem róla írni 2008- ban.1 És persze, a minden mögött felfedezett pénz. A filmet műfajilag sokféleképpen minősítették dokumentarista, történelmi, művészi stb. filmnek. Nem célom eldönteni kinek-kinek az igazát. Akárhogy is, a filmet nagyon jónak tartottam, ám néprajzosként fenntartásaimat nem hallgathattam el. Nevezetesen azt, hogy a Ceauşescu-diktatura 770-es Dekrétuma kegyetlenségéről, melyből folklóri minősítésű gyermekek, a decreţel-ek születtek, de nagy emberi tragédiák is, túlzottan alulreprezentált-tipizált esetet dolgoz fel. Nem véletlen, hogy a nyugati sajtóban Olaszországtól Franciaországon át Amerikáig a filmet egy magzat monoton történetének nevezték. Kétségtelen, hogy művészi filmről van szó. A gondom csupán annyi, hogy szerinte, ti. a rendező szerint a terhesség megszakításának tilalma, az ember intim szabadságába is beleavatkozó törvény embertelen következményei a leány és asszonyi társadalom mintha teljesen leszűkített körét sújtották volna. A legnagyobb drámát nem az egyetemista lányok néhány egyede élte meg tipikusan, a néma hamletizálás nemcsak egy jászvásári egyetemista lány vívódása, akinek városi körülmények között megadatott az összeköttetés, beajánlás üzletszerű lebonyolításának lehetősége, amit pénzzel olajozott. A rendező a művészi sűrítés és tipizálás arányait szerintem oly szűkre méretezte, szabta, hogy egy történelmi kor egy törvénye igen összetett következményeinek társadalmi szempontból már-már epizodikus szeletét nyújtóttá a nézőnek. Nem azt kifogásolom föltétien, hogy egyetemista lány a női áldozatok megjelenítője, hanem azt, hogy az alulreprezentáltság révén a korról nem történelmi freskó, nem mélyebb történelmi dráma, hanem egyarcú történelmi torzó készült. A falusi közösségek leány- és asszonytársadalmára gondolok (de gondolhatnék a városi munkáslányok és asszonyok millióira is). Őket a törvény súlyosabban érintette, mint bárki mást. Mert nekik alig volt lehetőségük közvetítőhöz, aztán a művelet végrehajtójához fordulni, akinek megtanulták a kódolt nyelvezetét, amivel megegyezetek, alkura jutottak a végrehajtás helyét, idejét, módozatát és árát illetően. Csíkszentdomokosi néprajzi gyűjtéseimből annak az asszonynak az esetét idézem fel, aki harmadszor is „úgy maradt”, pénzzel kijárt összeköttetés révén valahogy eljut egy gyergyószentmiklósi orvoshoz, akinek nem kevés pénzzel, borjúhússal (ami szintén törvény által tiltott fizető eszköz volt!) és egyebekkel (pálinkával, kávéval) fizetett. Más szóval, feketén, de szervezetten működtetett, ócskapiaci típusú üzleti tranzakcióban vett részt. Az orvos az abortuszt vagy csak szimulálta, vagy elfuserálta, csak „beléje kotorászott”, mert ugyebár a válságos helyzetben levőt be is lehet csapni, mint bármelyik piacon, és az asszony, amikor a művelet után nem sokkal rájött, hogy továbbra is terhes, nem mert feljelentést tenni a csaló orvos ellen... Öt hónap, néhány hét, néhány nap fehéren izzó (láthatatlan) rettegés, remegés és félelem volt az élete, hogy 1 BALÁZS 2007. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2010, p. 379-388. 379
