Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Nyárádi Zsolt–Szász Hunor: A recsenyédi unitárius egyházközség a levéltári források tükrében
találjuk.9 Ekkor tehát még egy lófő sincs a faluban. Az első lófő 1567-ben jelenik meg, Telegdi Mihály lófők összeírásában Kovács Birtalanpauer (szegény) gyalogot jegyzik.10 Ugyanebben az évben összeírják a 25 dénár adót fizetőket, akkor a faluban 11 szabad portát számolnak össze.11 1576-ban a főemberek által fizetett 50 dénáros adó összeírásakor a faluban két jobbágytartó birtokost találunk: Kornis Mihályt, aki kilenc fl-ot12 fizet, és Bögözi Jánost aki egy fl-ot.13 14 Ez azt jelenti, hogy a faluban 20 jobbágyporta található. A falu népessége és annak összetétele a következő század elejére sem változik jelentősen. 1602-ben Giorgio Basta a császárra felesketettek összeírásakor Recsenyédről egy lófőt (Bicziak Jánost), hat szabad székelyt, és 16 jobbágy családot számol össze. ^ I6l4-ben a Bethlen-féle összeírásban egy lófőt, Fekete Ferencet találjuk, három szabad székelyt, 19 ősjobbágyot (avitici), négy, a fejedelem számára lefoglalt jobbágyot és egy zsellért.15 Ez összesen 28 család, ekkor az egyik legteljesebb összeírás szerint a falunak 140 körüli lakosa volt. Egy 1627-es összeírásból megtudjuk, hogy a faluban még mindig két jobbágytartó főúr van, éspedig az 1566-ban említett családok leszármazottai: Kornis Ferenc, akinek 19 jobbágya van, és miklósfalvi Bögözi András, aki négy jobbágyot birtokol.16 A 18-19. században a falu birtokainak jó része még mindig a nagy nemesi családok tulajdonában vannak, így a Bethlen, Ugrón, Rhédey, Wesselényi.17 Az 1712-es lustra alkalmával a faluból két nemest és egy lófőt jegyeznek.18 1721-ben készített népösszeírás a faluban nem talál nemest. Az összeírás tanúsága szerint a településen ekkor 27 jobbágycsalád, három zsellér, egy szabados és hat más, nem meghatározott társadalmi kategóriába tartozó családfő él. Ekkor összeírják az ú.n. vagus (kóborló idegen) családokat is akik ebben az esetben egy juhász, egy gulyás, és egy csordás voltak.19 Az összeírás szerint a faluban ekkor 40 család él, ami hozzávetőlegesen 200 lélekszámot jelent, tehát a száz évvel azelőtti összeírás óta valamelyest gyarapodott a falu lakossága. A 18. század végén 1784- 1787-es, II. József által elrendelt első hivatalos népszámlálás a faluban 43 házat, 48 családot talál, valamint két idegent, összesen 127 férfi él a faluban, ebből 47 házas, 80 nőtlen. A nők száma ekkor 107. A faluban egy pap él és három nemes. A családok közül 29 paraszt, 22 polgár és paraszt örököse, 25 zsellér, kilenc nem meghatározott társadalmi kategóriába tartozó lakos. A népesség összeírás során feljegyzik a fiúgyerekek számát is, ekkor a faluban van 29 1-12 éves korosztályba tartozó, 13-17 évesek között pedig kilenc.20 A faluban ekkor 234 ember él, öt ember távol van, öt pedig idegen. 1789-ben az egyházi vizitáció alkalmával összeírt unitárius családok száma a faluban 47, amely 177 lelket jelent,21 némiképp csökken az 1766-ban összeírt hívek számához képest, ekkor 194 unitáriust számolnak.22 1790-ben 182 unitárius lélek van a faluban, melyből 93 férfi, 89 nő.23 Bő félszáz évvel később, az 1869-ben tartott népszámlálás 78 háztartást és 64 családot talál, amelyek közül 150 férfi, 133 nő, vagyis 283 lakost számolnak. Ekkor a faluban a többségi 260 unitárius mellett találnak 12 katolikus és 10 református családot.2*1 Az említett felekezeten kívül az 1848-49-es sematizmus összeírása szerint lakik a faluban 4 görög-katolikus is, akik egyházilag Abásfalva görög-katolikus anyaegyházához vannak beosztva. A faluban található római-katolikus családok Karácsonyfalvához tartoznak. 25 NYÁRÁDI ZSOLT, SZÁSZ HUNOR_____________________________________________________ 9 SzOkl ú.s. VII. 20. 10 SzOkl ú.s. VII. 57. 11 SzOkl ú.s. VII. 60., SzOkl II. 218. 12 Forint 13 SzOkl IV. 40. 14 SzOkl ú.s. IV. 103. 15 SzOkl ú.s. IV. 296-297. 16 SzOkl ú.s. IV. 795. 17 Unit. Püsp. Vizit. 1788-89, 565-567. 18 SzOkl VII. 189. 19 ACSÁDI 1896, 222. 20 DÁNYI, DÁVID I960, 364-365. 21 Unit. Púsp. Vizit. 1788-89, 570. 22 MOLNÁR 1999, 166. 23 RUEkL l.köteg, 108. 24 SEBŐK 2005, 227. 25 SCHEMATISMUS 1848-49, 445. 258