Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Bernád Rita: Fejedelmi levelek a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi gyűjtőlevéltáraiban
BERNÁD RITA összefoglalása a Mohács előtti, latin szövegkörnyezetben előforduló magyar szavakra már a 19. század végén megtörtént. Ezek közreadása betűhű formában történik. Fejérpataky László követendő elvként fogalmazta meg, hogy a latin oklevelekben szereplő személy- és helyneveket szorosan a kéziratok vagy az oklevelek helyesírásához ragaszkodva kell közölni. Fejérpataky a magyar nyelvű dokumentumok esetében 1550-ben jelölte meg azt az időpontot, amely előtt az eredeti helyesírás szerinti közlést tartotta szükségesnek.12 A Magyar Történelmi Társulat 1920- ban, a bécsi levéltárakban megindult forráskutatás és forráspublikálás kezdetén adta közre a történeti források közlésének szabályzatát. Az 1526 utáni korszak magyar nyelvű forrásai egy részének közreadásáról összefoglaló szabályzat ezt követően csak 1974-ben jelent meg.13 14 Sajnos manapság az említett két szabályzat közül egyik sem nyújt elegendő támpontot a magyar nyelvű szövegek kiadásához. Mindehhez a magyar nyelv sajátos fejlődése is hozzájárul. Az egységes akadémiai helyesírási szabályzat 1832-ben jelent meg. A magyar nyelv egyre szélesebb körű használata és államnyelvvé válása is elhúzódó folyamat volt. A változás 1790-ben kezdődött. Az ország egészében ugyan nem általánosan, de a megyék, a városok, az iskolák egy részében II. József 1794. évi nyelvrendelete is erősítette a nemzeti nyelv felé fordulást. Számos lépés után 1844-ben, a II. törvénycikk értelmében válhatott a magyar nyelv hivatalos államnyelvvé. Ami a gyakorlati céllal készült, tehát levéltári jellegű, 16-18. századi magyar nyelvéi dokumentumok forráskiadását illeti, három módszer közül választhatunk. Az első a betűhű közlés, amelyet elsősorban a forrásokat nyelvtörténeti, helyesírástörténeti szempontból elemezni kívánó nyelvészek szorgalmaznak, és amelynek hátterében a magyar szövegek egykori hangjelölésének sajátos jellege áll. Bak Borbála a betűhív közlés módszerét az 1541. december 31. előtt keletkezett levéltári jellegű források esetében és az 1541 után, a 16-17. századi okmányok esetében csakis akkor javasolja, ha kiemelkedően fontos személyiségek, bizonyítottan autográf kéziratait publikáljuk. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a betűhű másolatnak nem kell paleográfiailag is hű képet mutatnia, vagyis a betűvariánsok megkülönböztetése mellőzendő.15 Egy másik kiadási módszer, a korhű közlés leglényegesebb ismertetőjegye a múltbéli beszéd és a jelenbeli helyesírás együttes alkalmazása. Ez a módszer első látásra úgy tűnik, sok tehertől mentesíti a forrásközlőt, mivel a mai helyesírás alkalmazásával feleslegessé teszi a betűhű átírás esetén szükséges mellékjelek visszaadását. A korhű átírás feleslegesen terheli a forrás kiadóját, a publikáció használóját pedig nem egy esetben kétségek között hagyja. A megoldás helyessége vitatható az egykori hangzás vagy ejtés ismeretlensége és annak rekonstruálhatósága miatt, ezért a szerző nem javasolja ennek a módszernek az alkalmazását.16 A harmadik megoldás a modern átírás, mely esetén a forrásközlő a forrást a jelenbeli beszédnek és helyesírásnak megfelelően közli, a hely- és családnevek mindig betűhív átírásban szerepelnek a kiadványban.17 A fent említett módszerek sajátosságait szem előtt tartva tanulmányunkban az öt okmány betűhű átírása mellett döntöttünk. A források kiadásánál a sorokat megszámoztuk a könnyebb azonosítás végett. A kihagyásos rövidítéseket szögletes zárójelben oldottuk fel a könnyebb értelmezhetőség kedvéért, holott ez a megoldás nem szerves része a betűhű kiadásnak. Brandenburgi Katalin csonka oklevelét egy 19. század elején készült másolat szövegével egészítettük ki, a kiegészítéseket dőlt betűkkel szedtük. Az átírt szöveg könnyebb értelmezésének érdekében az idegen szavakat, archaizmusokat arab számokkal jelölt, dőlt betűkkel szedett lábjegyzetekben magyarázzuk. Az ábécé kisbetűivel jelölt lábjegyzetek a dokumentum korabeli szerkesztésével, kiállításával kapcsolatos jellegzetes vonásokra, valamint az okmány jelenlegi állapotából adódó adatokra vagy azok pótlására hívják fel a figyelmet. 12 FEJÉRPATAKY 1885, 69. 13 BAK 2000, 93. 14 MÁRKUS 1900, 198; BAK 2000, 102. 15 BAK 2000, 121-122. 16 BAK 2000, 116-117, 122. 17 BAK 2000, 118-119,122-123. 146
