Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Bernád Rita: Fejedelmi levelek a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi gyűjtőlevéltáraiban
A szatmári bekét (1711) követő politikai fordulat az erdélyi katolicizmusra kedvező hatással volt. 1712-ben meghalt Illyés András, a bécsi udvar által támogatott, de Erdélyben működni soha nem tudó püspök. III. Károly Habsburg császár 1713- február 18-án a csíkkarcfalvi származású báró Mártonffy Györgyöt nevezte ki erdélyi megyéspüspöknek. Visszaszolgáltatta a székesegyházat és a püspöki javadalmak egy részét, restauráltatta a püspökséget, és Alvincről Gyulafehérvárra helyezte vissza a püspöki székhelyet. Mártonffy 1716 februárjában foglalta el a püspöki széket a Gubernium beleegyezésével, azóta a püspökség megszakítás nélkül napjainkig működik.6 Ez a folyamatos egyházi hivatali tevékenység az irattár, majd a levéltár gyarapodásában is megmutatkozik, az események írásos bizonyítékokkal is követhetők. ________________________________________________________________FEJEDELMI LEVELEK... ■ Forráskiadásunk módszere Az alábbiakban közölt okmányok közül négy darab (1625, 1630, 1631,1659) a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltárában található, míg egy darab (1637) a Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárban. Az 1659. évi fejedelmi levél kivételével mindegyik okmányt restaurálták: az 1625., 1630., 1631. években keletkezetteket a gyulafehérvári Egyesülés Nemzeti Múzeumának papírrestaurátori laboratóriumában 2009 májusában, az 1637. évi levelet Benedek Éva okleveles papírrestaurátor, a Csíki Székely Múzeum munkatársa restaurálta 2009 novemberében. Mind az öt említett fejedelmi levél arról tanúskodik, hogy a püspökség szünetelése ellenére is alsóbb szinten, a plébániák különösebb gondot fordítottak a jogbiztosító okmányokra, főként, ha azok az uralkodó iratképző hivatalában állíttattak ki. Az atyhai (1625, 1631)7 és a vágási oklevelek (1630)8 tartalmát a helytörténeti és egyházközségtörténeti kiadványokban is említik kivonatoltan, mondhatni feldolgozták őket. Teljes, betűhű átírásban azonban nem közölték még az 1625. és 1631. évi kivételével9, ezért is szentelünk ezúttal nagyobb jelentőséget nekik. Mindhárom példányt jó állapotban fennmaradt fejedelmi pecsét hitelesíti, melyekről jól kivehető az oklevelet kibocsátó fejedelem címere. A szárhegyi (1637) és a székelyudvarhelyi plébániákról származó levelekről (1659) nem találtunk említést helytörténeti jellegű közlésekben. Ez utóbbi két okmányon nincs pecsét, de az íráskép, a fogalmazásmód, az adathordozó anyag (papír) az okmányok hitelességéről tanúskodnak. A jelen tanulmányunkban átírásban közreadott okmányok - sem a privilegiális jellegűek (1625, 1630, 1631), sem a nyílt levelek (1637, 1659) - nem szerepelnek az erdélyi királyi könyvekben sem, így forrásközlésük létjogosult és kellőképpen indokolt. Fejedelemségkori magyar nyelvű okmányok kiadásának módjáról és módszeréről dönteni - egységesen elfogadott forrásközlési szabályzat hiányában - nem könnyű. Egyrészt a közölt forrásokat használók igényei nehezítik meg a döntés menetét, másrészt a kiadandó forrás történelmi, szellemi vagy eszmei értéke és az ezzel szembeni hűség hajt egyik vagy másik közlésmód fele. A magyar nyelvű forrásoknak kiadásuk módszertani szempontjából a legkényesebb időszaka a 16-18. század. Ezek közléséről Bak Borbála többoldalas tanulmányt jelentetett meg, melynek szempontjait forrásközlési módszerünk kiválasztásánál figyelembe vettük.10 Az 1983-2006 között nyolc kötetben megjelent Száke/y oklevéltár 1569-1692 közötti időszakból származó, magyar nyelvű levéltári anyagokat (törvénykezési jegyzőkönyveket és székely népesség-összeírásokat) adott közre. Forráspublikálási módszerében a betűhű és a korhű átírás elemei keverednek: a magyar szöveget betűimen közlik, a helyesírás a jelenkori szabályokat követi (központozás, nagy- és kisbetűhasználat stb.), a személynevek betűhíven jelennek meg, a helynevek már nem, a szövegkiegészítéseket szögletes zárójelben közlik.11 Tulajdonképpen a forráskiadási alapelvek 6 MARTON, JAKABFFY 2007, 52-53; JAKUBINYI 2010, 31-32. 7 JAKAB, SZÁDECZKY 1994, 351; DÁVID 1981, 59-60; JANITSEK, SZŐCS, 1998, 4.; SIMÓ 1999, 28; SCHEMATISMUS 1882. 8 SCHEMATISMUS 1882, 193; DÁVID 1981, 347-348; SZÉKELY, 1999, 37. LÉSTYÁN 1996, 296. 9 Bethlen Gábor és 1. Rákóczi György fejedelmek okleveleit (1625, 1631) közli VESZÉLY I860, 289-291. A forráskiadás az akkori modern átírás módszerével készült. 10 BAK 2000, 91-137. 11 SzOkI I-VIII, ú.s. 145
