Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Szemle - Botár István: Recenzió: A Csíki-medence településtörténete a neolitikumtól a XVII. század végéig a régészeti adatok tükrében. Scientia, Kolozsvár, 2004
Botár István időrendi és településtörténeti viszonyait (?) igyekeztek ábrázolni két, ill. egy-egy lelőhely alapján. Ilyen és hasonló összevetés ott indokolt, ahol a teljességre törekvő hosszan tartó gyűjtés eséllyel szűrheti ki a későbbi korok változtatásait. Nagyon tudományosnak tűnik a „lelőhelyken előforduló telepek korok közötti kapcsolatának vagyis rétegződésének a vizsgálata”, amiből az derült ki, hogy a lelőhelyek majd egyharmada (61%) egyetlen réteggel rendelkezik, amivel arra kívántak utalni, hogy a lelőhely egyetlen korszak leleteit tartalmazza. Az adattárakból kiollózott adatok alapján ez akár így is tűnhet, de ennek a valósághoz semmi köze nincs, hiszen majd minden kutatott lelőhely esetében igazolható, hogy hosszan lakott területről van szó. Elég csak a közölt ásatásokat áttekinteni. Ezzel elérkeztünk az utolsó, A Csíki-medence középkori településtörténete című fejezethez, mely a magyar szakirodalmi tagolástól eltérően, de a románnal egyezően a népvándorláskort is tartalmazza (a katalógusban viszont már külön tételként szerepel). A gótok betelepülésének eldöntetlenül hagyott időpontját követően e germán nép csíki lelőhelyeit ismertetik. Kényelmetlen, de immár megkerülhetetlen kérdés: mi alapján? Az erre vonatkozó adatok után ugyanis nincs hivatkozás, de valószínűnek tűnik, hogy ez esetben is a Repertórium adatainak összesítésével találkozunk. A szláv helynevek kapcsán jó lett volna bár a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárát átlapozni, így a Somlyó és a Csobotfalva aligha kerülhettek volna ide. A jelenlegi kutatási helyzet ismeretében kissé elsietettnek tűnik a vélhetően a keresztúri topográfia eredményeihez igazodó következtetés is, mely szerint „a VII-X. századi telephelyeken szinte egyetlen esetben sem mutatható ki a település folytonossága”. Annál is inkább, mert a könyvben is vannak olyan lelőhelyek, melyek mindkét korszaknál szerepelnek. A csíki honfoglaláskori leletek támogatására idézett udvarhely- és háromszéki párhuzamok egy részének téves, vagy kétes honfoglalás kori meghatározását a kötetben többször idézett BENKO ELEK 1992-ben amúgy már közzétette, így mellőzhetőek lehettek volna. Az Árpád-kori lelőhelyek felsorolásakor említés nélkül maradt a csíki középkoros kutatásokat 1999-ben elsőként összegző, és több leletet is közlő cikk, talán azért, mert „csak” a helyi, székelyföldi múzeumi évkönyvben, az Actaban látott napvilágot (1999). A „régészeti adatok tükrében” történő megközelítés esetén, a székelyek betelepülését a nyelvészeti irodalom alapján részletesen taglaló résznél, talán jó lett volna leírni (hivatkozással!), hogy e korszakban jelenlegi ismereteink szerint nincs sajátos székely anyagi kultúra, így régészetileg nem, vagy nehezen igazolható a székelyek beköltözése területünkre. Ami a székelyek Csíkban történő betelepülésének irányát, és ennek nyelvjárási ill. egyházszervezeti szempontból eltérő tanulságait illeti, a 298
