Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Régészet, történettudományok (Csíkszereda, 2009)

Művelődéstörténet - Nagy Szilvia: A csíksomlyói iskolai színjátszás és a korabeli iskoladráma

Nagy Szilvia összetételük. Itt is megjelenhettek főúri családok, de javarészt a környékbeli iparosok, köznemesek, parasztok vettek részt az előadásokon. Tudunk olyan darabokról is, melyek „zártkörűek” voltak, azaz csak az iskola ifjúsága előtt adattak elő. PINTÉR MÁRTA ZSUZSANNA úgy véli, hogy a tetszés- vagy nemtetszés-nyilvánítás is rendszeres lehetett az előadások alatt (közbekia­bálás, fütyülés). Mindenesetre feltételezhetjük az előadások erős érzelmi telítettségét.130 A látottak bizonnyal nagy hatással voltak a hívekre. (Pl. 1739-ben a csíksomlyói diákok eljátszották a Via Crucist, és a Krisztus kínzóit alakító katonákat a tömeg megverte.)131 ALSZEGHY és SZLÁVIK szerint elképzelhető, hogy belépti díjat is kellett fizetni, mert erre a gazdag pártfogót csak ritkán szerző társulatnak szüksége lehetett.132 Más rendek szokásaihoz hasonlóan előfordulhattak támogató főúri családok, de mecenatúrára nézve nincs adatunk Csíksomlyón. PINTÉR MÁRTA ZSUZSANNA ennek ellenére feltételezi, hogy a püspökök hozzájá­rulhattak a költségekhez,133 KILIÁN ISTVÁN pedig a gazdagabb szülőkről és a tehetősebb polgárokról teszi fel, hogy kisebb-nagyobb összegekkel támogatták az előadásokat.134 7. Előadási alkalmak, műfajok A csíksomlyói színjátszás elsősorban a nagypéntek megünnepléséhez kapcsolódik.135 Sok darabot adtak elő nagypénteken: a 98 előadás közül 48 alkalommal ezen a napon került sor színielőadásra. Kilencszer pünkösd szombatján, egyszer-egyszer feketevasárnap, vízkeresztkor, űrnapján és Mária mennybevitele napján léptek fel a diákok.136 A nagypéntek megiilé- sének módjai közé tartozott a fájdalmas olvasó elmondása, Mária-siralmak éneklése, az Arma Christi és a keresztút. A jelenetek színszerűségét kihasználva dramatizált keresztutat is rendeztek (Potyó Bonaventura: Via crucis, 1739), s más darabok esetében is van olyan utalás, hogy a kálvárián vagy esetleg körmenetben mutatták be egészét vagy egy-egy részletét (1721, 1723, 1727, 1756, 1768).137 130 PINTÉR 1993, 79-81. 131 FÜLÖP 1892, 9. 132 ALSZEGHY-SZLÁVIK 1913, 14. 133 PINTÉR 1993, 82. 134 KILIÁN 2003, 27. 135 KILIÁN 2003, 26. 136 PINTÉR 1993, 114-127. 137 MEDGYESY-SCHMIKLI 2006, 47-51. 444

Next

/
Thumbnails
Contents