Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

NÉPRAJZ - PETI LEHEL: Adaptálódás és szegregáció. A kulturális különbségek kommunikálása a cigány-magyar együttélésben egy Kis-Küküllő menti településen

A cigányok gazdasági stratégiái A kollektivizálás idején Mivel a magángazdaság idején a cigányok földdel alig rendelkeztek, a föld identitásmegadó, szimbolikus szerepének hiányából kifolyólag ez a társadalmi csoport nem viseltetett ellenérzésekkel a kollektív gazdaság megalakulása iránt. Ennek létrejötte után (1962) a cigány lakosság legnagyobb része mezőgazdasági alkalmazottá vált. Állatgondozókként, traktoristákként, szőlő- és csordapásztorokként foglalkoztatták őket. A rátermettebbek számára, a falu magyar etnikumú lakosságához hasonlóan, a közeli városok gyáraiban való foglalkoztatás vált követhető stratégiává, néhányan nehézjármüvekre szóló vezetői jogosítványt szereztek. A magyaroktól eltérően, a romák a kollektivizálást sikertörténetként élték meg. A kollektivizálás a két etnikum között fennálló éles gazdasági különbségek csökkenéséhez vezetett. Ebben az időben új házak épültek a cigánysoron, életmódjukban is közeledtek a többségi etnikuméhoz. Ehhez hozzájárult az is, hogy a romák a magyaroknál sikeresebben használták ki az informális gazdaság lehetőségeit. Az 1970-es árvíz a folyó mellett fekvő cigányok vályogházait elmosta, vagy lakhatatlanná tette. A kiutalandó állami segély hírére azok a cigányok, akiknek házai épen maradtak, fejszével, kapával estek neki házaiknak, ily módon ők is árvízkárosult segélyért folyamodtak, amelyet meg is kaptak. A cigányok lakta falurész állami segítséggel újjáépült, a cigányak téglaházaik legalább akkorák, egyesek nagyobbak, mint a magyarokéi. Ebben az időszakban a magyar etnikumú lakosságtól eltérően számukra a háztájin megvalósuló mezőgazdasági termelés nem jelentett jövedelemkiegészítő lehetőséget, a hagyományos mesterségek alkalmankénti gyakorlása azonban fontos túlélési stratégia volt a hiánygazdaság időszakában. Nagyon sokan értettek a kőmüvességhez és a szobafestés mesterségéhez, emellett több zenész is volt közöttük, amelyet másodfoglalkozásként alkalomszerűen, ill. hétvégeken gyakoroltak is. Néhány idősebb férfi kosár- és gyékényfonással, seprükötéssel foglalkozott, amelyet a településen és környékén főként élelemre cseréltek el. Ebben az időszakban az ehhez hasonló stratégiáknak meghatározó jelentőségük volt a megélhetés vagy éppen a felhalmozás tekintetében. A cigányok közül senki sem volt, aki a pártapparátuson belül jelentősebb pozíciót töltött volna be.