Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: Elemi oktatás Csíkszékben 1571-1800.1. rész
hanem Atyáknak, Anyáknak megszomorodásokkal ki kell maradniuk a tanulásból." A továbbiakban kéri (kérik?) az elöljárójukat és az első székely határőrezred parancsnokságát, hogy hassanak oda, miszerint ahol régiek az oskolaházak, ott az ősz és a tél folyamán az építőanyagot, követ, fát hordják meg, a következő nyáron, akár kőből, akár fából,építsék fel az új iskolaházakat. „Építtetnének megkévántató oskolaházak. Másként a királyi rendeletek nem teljesíthetők", zárul a felsőbbségnek küldött beszámoló. 14 A felvilágosult uralkodók, Mária Terézia, majd II. József számot vetettek az iskola fontosságával. Rendeletekkel igyekeztek az oktatást kiszélesíteni, minőségét megjavítani. De amint a fenti jelentés jelzi, a falusi oskolaházak még a tanulni vágyó gyermekek befogadására sem voltak elégségesek. A legtöbb helyen régi, kicsi és füstös épületeket ujakkal kellett volna kicserélni. Az említett oskolaházak nagyobbrészt az 1700-as évek első felében épültek. Azóta jelentős volt a népességgyarapodás, így ezek a régi épületek semmilyen módon nem feleltek meg a korabeli elvárásoknak. Baló István gyergyói szolgabíró valamivel előbb az 1785. évi rendeletről, királyi parancsról szól, amely „a nationális iskoláik építését" szorgalmazza. Felszóltja az illetékeseket, hihetően a megyebírákat, a papokat, iskolamestereket: „a nationális iskolák építésére erogáltpénzről" készítsenek beszámolót. 15 3. Az iskolamesterek, kántorok, tanítók javadalmazása Csíkban a régi szokást rögzítve először 1643-ban Csíkszentgyörgyön a főkapitány, Petki István jelenlétében foglalták írásba azokat a szabályokat, amelyek szerint a község lakói, a hívek az egyháznak adóztak. A rendszabály nem tett különbséget szabad ember és jobbágy között, mindenkinek a gazdasága, mondhatnánk, a jövedelme szerint kellett a kepét fizetnie: 1643. április 5. Csíkszentgyörgy Petki István csíki főkapitány jelenlétében (Egyházmegyei határozatok) „Eleitől fogva" közönséges szokás és törvény volt a teljes megyében a jó rendtartásnak megmaradására a megye közönséges javainak, vagy in toto, vagy in parte eligazítására. CsLt. 27/XLI/37/1786. CsLt. 27/XLI/30/1786. Erogál: kiad, kifizet.