Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - JÁNÓ MIHÁLY: A csíkmenasági római katolikus templom falképeinek kutatástörténete

Úgy látszik azonban, hogy FORSTER Gyula levele sokáig késhetett, mert májusban a plébános megismételte a falképekre vonatkozó kérdését, amelyben eléggé vészjóslóan fogalmazott: „ Választ nem nyervén, ismételten kérem, méltóztassék véleményezni, hogy az elavult régi falfestményeket falusi, nem szakértő festővel bemázoltassam-e kellő fedezet hiányában vagy egészen be­meszeltethetem-e? A bizottmánynak véleményét püspököm kívánja. A templom javítása munkálatba van véve s a templom festés a bizottság véleménye hiá­nyában akadályozva leend. " 28 A bizottság azonban erre már nem válaszolt, az ügyet a FORSTER levelében foglaltakkal elintézettnek tekintette. 29 1914-ben, a Domus História egyik lapján, GYÖRGY Gábor, akkori ména­sági lelkész ezt jegyezte fel: „Ez évben templomunk szentélyének műemlékké való nyilvánításéit kértem, mert régiségénél fogva megérdemelné. De gondolnak is erre az eldugott fa­lura, annak kincsére - kérésünk elhat a legmagasabb polcokig - de rajtunk nem segítnek s szemünk láttára pusztul, kopik Csík ősi templomának dísze. Fáj az. embernek, hogy fakul-fakul a gótikus táblákon, renaissance hatást feltüntető festésű freskó képek. Jönnek-mennek a szakértők, bámulják, dicsérik, Ígérnek és eredményképen marad minden a régiben. A szárnyas oltárt a Nemzeti Múzeum meg akarta venni, de a nép nem en­gedi. Csökönyösséggel ragaszkodik" 30 Mi is történt voltaképpen? 1914 júliusában GYÖRGY Gábor plébános, a szentély falképeire hivatkozva kérte a templom szentélyének műemlékké nyil­vánítását, azt remélve, hogy az egyre romló templomépület javítására ily mó­don anyagi támogatást nyerhet. A plébános a kérését arra alapozhatta, hogy a műemlékek bizottsága már 1909-től igyekezett egy olyan műemlékjegyzéket összeállítani, amely a védetté nyilvánítható műemlékeket tartalmazza és fenn­tartásukat a Vallás- és Közoktatási Minisztérium támogathatja. 31 GYÖRGY Gábor levele a gyulafehérvári püspökség ajánlásával érkezett Budapestre. Pár nappal később ÉBER László értesítette a püspököt, hogy a templom megvizs­gálására SZTEHLO Ottó (1851-1923) építészt fogják kiküldeni, akinek a jelen­tése után döntik majd el az épület fenntartásával kapcsolatos teendőket. 32 28 KÖH Könyvtár, MOB irattára 1906/232. 29 KÖH Könyvtár, MOB irattára 1906/232. 30 Liber Históriáé Domus 1869. 46. 31 HorlerM. 1996. 127. 32 KÖH Könyvtár, MOB irattára 1914/576.

Next

/
Thumbnails
Contents